Vendégorvosok nélkül leállna a balatoni egészségügyi ellátás a nyáron

2017. június 21. 08:03 2017. jún. 21. 08:03

Vendégorvosokkal tudják csak ellátni a siófoki kórházban a nyári időszakot, mert sok a betöltetlen munkahely az intézményben, miközben ebben az időszakban a Balaton környékén megnő az ellátandók köre. Csakhogy ez a vendégorvosoknak sem jó, mert a hivatalosan pihenésre kivett szabadságuk alatt is dolgoznak.

Máshonnan érkező orvosokkal tudja csak ellátni a nyári szünet alatt megnövekvő feladatmennyiséget a siófoki kórház, az intézményben (és a Balaton környékén) ugyanis eleve sok a betöltetlen praxis és álláshely - olvasható a Népszava cikkében.

A lap szerint nyaranta az őszi-téli hónapok betegszámának háromszorosa fordul meg a siófoki intézményben, ez köszönhető a nyaralók nagy számának, valamint a nagyobb fesztiváloknak (Zamárdiban a Balaton Sound, ahonnan a szokásos fesztiválbalesetek - rándulások, törések, kiszáradások - mellett kábítószeres eseteket is beszállítanak hozzájuk).

Idén legalább 20 vendégorvos vesz részt a megnövekedett munka ellátásában, a doktorok Tatabányától Zalaegerszegen át Debrecenig több településről érkeznek.

A Népszava úgy értesült, a "vendégségbe" érkező orvosok a családi nyaralással kötötték össze a munkájukat. Ám ez nem segíti a pihenésüket, hiszen komplett műszakokat kell végigdolgozniuk majd, viszont a vidéki praxisok nagy része annyira alulfinanszírozott, hogy muszáj ezt elvállalniuk.

A lap szerint a nagy orvoshiány egyik oka az. hogy a Dél-Dunántúlon már eleve is sok kórházi állás, illetve praxis betöltetlen, "a somogyi apófavakba, de még akár a dél-balatoni kisvárosokba sem szívesen szegődnek el a szakemberek. Sok kaposvári orvos év közben is „ingázik”, például Tabra, Nagyatádra, Fonyódra. Nyáron három-négyszeresére is felduzzad az itt élők aránya: csak Siófokon például a 25 ezer állandó lakosból ilyenkor 100 ezer lesz. Több a nyaralóbaleset is, épp ezért vendégorvosok nélkül összeomlana az ellátás, főként a traumatológián, ahol „szakmányban” kell ellátni a ficamokat, töréseket, zúzódásokat" - olvasható a cikkben.

Az egészségügyben a Népszava szerint annyira nagy a szakemberhiány, hogy az elmúlt négy évben 5400 orvos és ápoló kapott felmentést a "munka, vagy nyugdíj" szabály alól (2013-tól él a kormányhatározat, amely a közalkalmazottaknál megszabta, hogy nyugdíjkorhatár elérése után választaniuk kellett). A nyugdíjas korú orvosok 100 százaléka kapott felmentést a szabályozás alól - figyelmeztet a cikk.