Volvo-bajok: megy a sumákolás

2017. július 6. 08:09 2017. júl. 6. 08:09

Hatalmasat hárított a pécsi lakájmédia Volvo-ügyben, még a baloldali blog-adut is előrántották (feltehetően) hírportálunkkal kapcsolatban. A röpködő milliárdok mellett egyvalamit nem kötnek a pécsi adófizetők orrára: milyen állapotban vannak azok a buszok, amiket az ő pénzükön, hitelből vettek, és amelyek beszerzését már az ügyészség vizsgálja.

A minap írtunk arról, hogy információink szerint van baj a gyanús körülmények között beszerzett használt Volvo buszokkal. Többet is fődarab-cserére vagy javításra kellett küldeni, információink szerint olyan jármű is akad, amelyen a hengerfejet átütötte a hajtókar.

Nem sokkal ezután a városvezetés berántotta hírportálját, amely hatalmasat hárított a témában, portálunkat amúgy jó ízlésesen leblogozva. Ez eddigi megfigyeléseink szerint olyankor következik be, ha valami különösen csípi a jobboldali városvezetés szemét. Az írásban mindenesetre a Tüke Busz illetékese matekozgat, aki szerint 10 év alatt 4,3 milliárd forintot spórolnak meg a Volvókkal, azaz ennyivel kerülne többe a régi Ikarusok és Mercik karbantartása.

Van jobb is:

„A társaság egyébként egy öt évre szóló, a teljes autóbuszállományra vonatkozó tervezett megelőző karbantartási programot készített, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 5 év múltán a jelenlegi autóbuszpark műszaki állapota és a szolgáltatás színvonala a jelenleginél akár magasabb is lehessen.”

Mondjuk ha Pécsen tényleg feltalálták a buszránctalanító krémet, a bus-anti-aging systemet, ami megfiatalítja a gépszörnyeket, az azért nagyot fog szólni. Amúgy nyilván van az a pénz, amivel öt év alatt fel lehet dobni használt buszokat, csak hogy az már nem derül ki, hogy ez pontosan mennyi is.

A 10 év alatt megspórolt-biztosmegleszspórolva (a számításokat sajna nem láttuk, és alighanem nem is fogjuk) 4,3 milliárd karbantartási költséget viszont sajnos bőven lenyeli a 3,5 milliárdos vételár, ami kamatokkal visszafizetve ennél, de a 4,3 milliárdnál is több lesz. Persze, sem az utas, sem a sofőr nem vágyik vissza az Ikarusokra, ám mindeközben a városi portál elegánsan megkerülte azt is, hogy a gyanúska beszerzés ügyében az ügyészség nyomoz éppen. Mert hát ugyanezt a flottát néhány hónappal korábban 700 millióval olcsóbban is kínálta a Volvo Hungária Kft, mint amennyiért a holland beszállítótól végül a Tüke Busz megvette. És azért 700 millió érv nem kevés, ha hárítani kell egy öblöset.

Annak eldöntését, hogy mindeközben a városháza vagy a Tüke Busz válaszolt-e az éppen egy hete feltett kérdéseinkre, hogy hány Volvo mekkora problémával küzd a furán vett flottából, hogy milyen állapotban vannak a buszok, amiknek a hitelét a pécsi adófizetők fogják végső soron kiizzadni, olvasóinkra bízzuk.