Használt Volvók: nem lettünk okosabbak

2017. július 7. 16:17 2017. júl. 7. 16:17

A Tüke Buszt kérdeztük, hogy hány, a nyomozással is sújtott beszerzés során vett használt Volvón kellett fődarabokat cserélni. Válaszolt a cég, mégsem tudtuk meg. A misztérium feloldásához mindenképp bele kell kattintani a cikkbe.

Nemrég cikkeztünk arról, hogy a 2015 tavaszán vett használt Volvo buszok körül sötét fellegek gyűlnek. Miközben a beszerzés részleteit a sajtó után már az ügyészség próbálja felgöngyölíteni, az elvileg aranykártyás, azaz különös műgonddal szervizelt gépek közül mind többön jelentkeznek komolyabb bajok.

Aztán jött a városházi portál frappáns válasza ugyanerre.

Persze mi is kérdeztünk az ügyben. Arra voltunk kíváncsiak, hogy helytállóak-e az információink, ha igen, hány busz és milyen gondokkal került javításra, hol végzik a javítást és mennyit költenek rá.

Ezt a választ kaptuk a Tüke Busztól. Szó szerint közöljük, nehogy az a vád érjen minket, hogy direkt hagytuk ki belőle a pontos és konkrét válaszokat.

„A Tüke Busz Zrt. folyamatosan egy előre meghatározott tervezett megelőző karbantartás terv alapján végzi a fődarabok (váltó, kormánymű, motor) javításait, esetleges cseréit minden jármű esetében.

Ahogy minden gépjármű esetében, a buszoknál azért van szükség a megelőző karbantartásokra, hogy azok meghibásodásait megelőzze illetve minimálisra csökkentse.

Ennek köszönhető, hogy ma gyakorlatilag nem beszélhetünk járatkimaradásokról Pécsett, a szolgáltatás magas színvonalú, megbízható, stabil.

Ismerve a korábbi Mercedesek és Ikarusok rosszabb műszaki állapot, számítások szerint 10 éves viszonylatban azok hasonló munkái közel 600 millió forinttal lettek volna magasabbak, mint a Volvóké. Elmondható még, hogy 10 év alatt a korábbi flotta fenntartása 4,3 milliárd forinttal magasabb összegből lett volna üzemeltethető, mint a Volvo-flotta.

A javításokat az arra szakosodott, megfelelő referenciákkal és kapacitásokkal rendelkező, azonos javítási minőség mellett legolcsóbb árajánlatot benyújtó cégekkel végeztetjük el.”

Ha Ön megtalálta a választ a kérdéseinkre, várjuk a megfejtését.