Hamisan vádolta a fater az igazgatót, három évet is kaphat

2017. július 12. 11:31 2017. júl. 12. 11:31

Felnyomta a rendőrségen a fiát kirúgó iskolaigazgatót a pécsi férfi, csak ezzel az volt a baj, hogy nem volt igaza.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki középiskolás fia iskolaigazgatóját vádolta hamisan.

A bírósági közlemény szerint a férfi fia egy baranyai középiskola tanulója volt. A 2015/16-os tanévben a 11. osztályos, nem tanköteles fiú 31 tanórát mulasztott igazolatlanul, ezért az iskola a hatályos jogszabályi rendelkezdések alapján megszüntette tanulói jogviszonyát.

A fiú apja ezután feljelentést tett a rendőrségen az iskola igazgatója ellen, mely szerint az igazgató hamis adatokat szolgáltatott az intézményfenntartó felé, és ezen hamis adatok alapján szüntették meg fia tanulói jogviszonyát.

A rendőrség a feljelentést követően beszerezte az okirati bizonyítékokat, mely alapján megállapításra került, hogy az iskola igazgatója törvényesen – valós adatok alapján – járt el, mikor a fiú tanulói jogviszonyát megszüntette.

Ugyanakkor azzal, hogy az apa hamisan vádolta az iskola igazgatóját a hatóság előtt, megvalósította a hamis vád bűncselekményét, ezért a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vele szemben vádat emelt.

A hamis vád bűncselekményének büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.