Az MSZP segít Pávának kideríteni a csődhelyzet okát

2017. július 12. 16:24 2017. júl. 12. 16:24

Közleményben reagált az MSZP pécsi elnöke Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere szavaira, mi szerint 5 milliárdos a pécsi költségvetés idei hiánya, de gond vagy csődhelyzet, az nincs.

„Páva Zsolt, a Szabad Pécs című újságban megjelent interjúja szerint állami revizorokat hívott Pécsre, hogy segítsenek kideríteni a pécsi csődhelyzet okát. Én segítek a polgármester úrnak” – ajánlkozik közleményében Gulyás Emil, az MSZP pécsi elnöke.

„Polgármester úr, kérem, olvassa el a 2015-ös, 2016-os, 2017-os költségvetés vitájáról készült jegyzőkönyveket, ahol az MSZP képviselőjeként jeleztem Pécs sodródását a csőd felé. Mindhárom költségvetésben túlméretezettek voltak a bevételek, a kiadások pedig alultervezettek. Magyarán Pécs évek óta többet költ, mint amennyi bevétele van. És amikor kifogy a költenivalóból, feltárcsázza a jóságos nagybácsit, és kér tőle néhány milliárdot. Majd azt állítja, hogy mindez nem csőd” - áll a közleményben.

Gulyás szerint mindennek az eredménye is ugyanaz volt minden évben. „Jött a „jó kormány” és most is jönni fog, és az őt maximálisan kiszolgáló önkormányzatnak odavet néhány milliárdot. Persze ez már nem önkormányzatiság és nem is kormányzás, inkább kliensrendszer működtetés, de még inkább az új „nemzeti burzsoázia” építése bármi áron” – írja Gulyás, aki szerint a pécsi vezetést nem menti, de a centralizáló Fidesz-állam folyamatosan szívja el a feladatokat és a vagyont az önkormányzatoktól.

Hozzáteszi azt is: ma már az önkormányzatiság csak egy paraván, ami arra szolgál, hogy eltakarja az EU-s pénzek elosztásának valódi célját. A Fidesz uralta önkormányzatok mára a Fidesz-kormány végrehajtó szerveivé silányultak. Még véletlenül sem tiltakoznak például az iskolarendszer vagy a szemétszállítás államosítása ellen. Az olyan önkormányzat, amely minden évben milliárdos kormányzati kényszeradományra szorul, az nem képes saját, vagy a lakossága érdekei szerinti szuverén döntésre.

„Végül csak egy kérdés. Polgármester úr melyik véleménye az irányadó Pécs helyzetéről? Mert a kettő vélemény között – a minimális eltelt idő ellenére – ordító a különbség:

„Pécs egy erős, modern nagyváros, ami komoly jövő előtt áll.” 2017.06.07. pecsma.hu

„5 milliárd a hiány, hogy nehézség van, sosem tagadtam.” 2017.07.11. szabadpecs.hu

Álláspontom szerint Pécs valóban komoly jövő előtt áll, de ehhez kormány- és polgármesterváltásra is szükség lesz” – zárja szavait a szocialista politikus közleménye.