Bozóttüzek, balesetek dolgoztatták a hétvégén a megye tűzoltóit

2017. július 24. 12:12 2017. júl. 24. 12:12

A szombat és a vasárnap is adott feladatot a megye tűzoltóinak, az elmúlt hétvégén két tűzesethez és öt műszaki mentéshez is kellett vonulni.

Szombaton Pécsett az István aknához kellett a pécsi hivatásosoknak vonulni, ahol mintegy száz négyzetméteren égett a gazos, bozótos terület, amelyet vélhetően emberi gondatlanság okozott (eldobott, még égő dohány). Az egység a tüzet gyorsbeavatkozó sugár segítségével oltotta el, szerencsére kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Szombaton délelőtt Pécsett, a Diana téren, míg este a Németh László utcában kellett közterületre veszélyesen lógó faágat eltávolítaniuk a pécsi hivatásosoknak. Míg az első esetben a kettétört és fennakadt faág parkoló autókat veszélyeztetett és azt kihúzós létrán át keretes fűrész segítségével lehetett eltávolítani, addig az utóbbi esetben a faág az úttestre és a járda fölé hajlott, így veszélyeztetve az ott közlekedőket, valamint az alatta parkoló autókat is. Az utóbbi eltávolításához dugólétrára és motoros láncfűrészre volt szükség.

Ugyanezen a napon, szintén a baranyai megyeszékhelyen, a Kispiricsizma dűlőben egy lakás alagsorában kb. fél méter magasan, huszonöt négyzetméter alapterületen állt a víz, amelyet a tulajdonos önerőből nem tudott teljes mértékben kiszivattyúzni. A tulaj a pécsi hivatásosok segítségét kérte, akik átemelőszivattyú segítségével a víz legnagyobb részét kiszivattyúzták. A lánglovagok a helyszínen felhívták a segítségkérő figyelmét arra, hogy szakemberrel nézesse át az elektromos rendszert az alagsorban, és csak azután kapcsolja vissza az áramot, miután az biztonságosan megtehető a szakember véleménye szerint.

Vasárnap Kisbudmér külterületéhez riasztották a mohácsi egységet, ahol leengedett tóban kb. 400 négyzetméteres területen, száraz nád- sás- és kivágott fanyesedék égett. Az egység kiérkezéséig a terület használója a tüzet munkagéppel már körülhatárolta és el is oltotta, tűzvizsgálatra okot adó körülmény nem volt tapasztalható.

A hét utolsó napján Szigetváron a József Attila úton egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött, a járműben utazó két fő közül az egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett. A szigetvári egység a jármű áramtalanítását végezte el. A közvilágítást szolgáló villanyoszlop a baleset következtében kidőlt, félpályás útzárat képezett, a műszaki mentés végéig a félpályás útvár érvényben volt az érintett szakaszon.

Ugyanezen a napon, kora délután egy személygépkocsi kisodródott a Kákicsot és Sellyét összekötő kanyarban, majd az árokba hajtott és a tetejére borult. A balesetben az autó sofőrje kisebb sérüléseket szenvedett, őt, és utasát a sellyei katasztrófavédelmi őrs egységének helyszínre érkezése előtt a mentőszolgálat munkatársai kisegítették az autóból. Egységünk az autót kézi erővel visszaállította a kerekeire majd áramtalanította. A műszaki mentés idejére félpályás útzár volt érvényben.