A régióban is pörög az állami hűtőcsere

2017. augusztus 21. 14:24 2017. aug. 21. 14:24

A Dél-Dunántúlon is népszerű a háztartási nagygépek cseréjének programja; az Otthon melege program keretében hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek cseréjére meghirdetett pályázatra a térségben több mint 7 ezren jelezték támogatási igényüket, a pályázatokat hétfőn 13 óráig lehetett benyújtani - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az elmúlt két hétben az érintett régiókból összesen több mint 40 ezer pályázó jelentkezett.

Az Otthon melege program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a háztartásokat az ország egész területén. A 2014 szeptemberében indult Otthon melege program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

Az Otthon melege program keretében a következő régiós pályázatnyitás ideje augusztus 23-a, reggel 8 óra. Ekkortól a közép-dunántúli régióban élők nyújthatják majd be pályázataikat elektronikus úton, a - http://hgcs2017.nfsi.hu - pályázati portálon keresztül.

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek nincs számítógépe, elektronikus elérhetősége, otthoni vagy munkahelyi internetes kapcsolata, esetleg a pályázatbenyújtás időszakában olyan helyen tartózkodik, ahol az ügyintézés akadályokba ütközik, annak lehetősége van segítséget kérni olyan személytől, aki helyette, a nevében eljárhat. Ez esetben csupán a pályázati útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni - híja fel a figyelmet az NFM.