Tóth: a hitelesek helyett Matolcsy barátai nyertek

2017. augusztus 21. 16:08 2017. aug. 21. 16:08

A Parlament hétfői rendkívüli ülésén Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője beszélt a bajban hagyott hitelkárosultakról, Matolcsy rokonairól és az igazságügyi miniszter ügyvédi irodájáról, amely a bankokat képviseli.

- 70 ezer családnak van tartozása árfolyamgátas gyűjtőszámlán, adósságuk átlagosan 270 ezer forinttal emelkedett – mondta Tóth Bertalan a Parlament hétfői rendkívüli ülésén. - 72 ezer családot kerestek meg hitelintézetek végrehajtási ügyben, idén csak az első negyedévben csaknem 800 kilakoltatás történt.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője Matolcsy nevét említette, aki tudatosan gyengítette a forintot, az árfolyamnyereségből pedig rokonokat, barátokat vagy éppen a barátnőjét finanszírozza. És Trócsányi László igazságügyi miniszterét, akinek az ügyvédi irodája nem a magyar hitelkárosultakat képviseli, hanem a bankokat, akár az állam ellenében, amelyet amúgy miniszterként képvisel.

Tóth Bertalan felszólalásában elmondta: ha a Fidesz a bankokkal szemben a hitelkárosultak érdekeit védené, akkor támogatta volna a szocialisták korábbi javaslatát. Akkor nem csak a végtörlesztő gazdagok jártak volna jól, és a brókerbotrány miatt a legnagyobb bajban maradt baranyai családok is segítséget kaphattak volna.

A pécsi politikus felszólalását megnézheti Facebook-oldalunkon.