Gulyás: így lassan élni sem lesz érdemes Pécsen

2017. szeptember 7. 11:19 2017. szept. 7. 11:19

Szakács László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Gulyás Emil, a párt pécsi elnöke tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a Pécsen kialakult helyzetről a közgyűlési ülés szünetében. Gulyás szerint a megszorítások a város teljes lakosságát érintik, Szakács pedig arról beszélt: ha lenne Páva Zsoltban életösztön, most lemondana.

A pécsi városháza folyosóján tartott sajtótájékoztató – amit egy jótét lélek nyugdíjas próbált újra és újra megzavarni – témája természetesen a város megmentésére kitalált fideszes bizottság, a megszorító csomag és az volt, hogy a jobboldali többség leszavazta a közgyűlés önfeloszlatását, amit a szocialisták javasoltak.

Szakács László szerint a vita, ami megelőzte azt, hogy a fideszes többség leszavazta a pécsi közgyűlés feloszlatására tett MSZP-s javaslatot a kínos mosolygások órája volt. Ám végül megalakult a pécsi fideszes végrehajtó bizottság. Adókat fognak emelni, intézményeket vonnak össze, embereket bocsátanak el, lefejezik a pécsi kulturális életet mondta Szakács és kiemelte: ez egy pártpolitikai grémium, ami a pártállami időket idézi.

- Pécs mindig egy kísérleti város volt, itt dobták ki először közműcég vezetőjét fogdmegek az irodájából, a Zsolnay-botrányról olvasó befektető pedig biztos nem jön a városba – mondta Szakács László. – A következtetéseket le kell vonnia a polgármesternek és a testület tagjainak. Nem igazak Orbán Viktor szavai: akik megcsinálták a bajt, nem tudnak rendet tenni, pontosan láttuk az elmúlt ciklusokban, hogy mire képesek. Az adósságot újratermelték, a város tartozik saját cégeinek.

Szakács szerint teljesen új politika, új szereplők kellenek, akik 10 ezer munkahelyet és 15 ezer magyar egyetemistát tudnak idehozni. A fideszes városvezetésbe vetett bizalmat elvesztette a fideszes kormány.

Gulyás Emil szerint egy teljesen törvénytelen politikai bizottság helyett egy másikat hoznak létre Csiziék. Maga a konszolidációs csomag, amiről ma szavaz a közgyűlés még átláthatatlan, ahogy a hiány is: pár hónapja Páva 5, most Csizi Péter 7,5 milliárdról beszélt – Gulyás szerint így nemsokára 9, majd még több lesz.

- Orbitális hazugság, hogy a megszorítások, az adóemelések csak a multikat érintik – mondta a szocialista politikus. – A teljes vállalkozói kört, akik be fogják ezt árazni és továbbterhelik a lakosságra. Ez pedig egy olyan negatív spirált indít be, ami miatt már nem csak vállalkozni, de élni sem lesz érdemes ebben a városban.

Szakács László szerint ha a polgármesterben olyan tartás nem is, de legalább egy kis egészséges életösztön volna, hiszen mindent ő fog aláírni, amiről ez a bizottság dönt, lemondana. Hozzátette: 2009 óta vezeti a Fideszt a város, miért 2017 őszén jutott eszükbe Hoppál Péter vezetésével bizottságot létrehozni, ami az elmúlt 25 év pécsi gondjait próbálja feltárni? A politikus szerint a kormány amúgy igen kétes kegyét sem bírja már a városvezetés. Gulyás Emil szerint a Fidesz-kormánynak két ciklusa volt kétharmados többséggel, hogy megoldja a gondokat, önkormányzati reformot csináljanak, ilyen a baloldalnak nem adatott meg. Orbánnék meg úgy oldották meg, hogy véget vetettek az önkormányzatiságnak.