Beletörte a kést nevelt fia arcába, mert nem ihatott tovább

2017. szeptember 13. 12:56 2017. szept. 13. 12:56

Négy év börtönbüntetésre ítélték azt a baranyai férfit, aki még tavaly májusban szúrta meg késsel nevelt fia arcát, mert vállalhatatlan részegsége miatt haz akellett jönnie a bálból.

A jogerősen megállapított tényállás szerint B.D. (45 éves, büntetett előéletű, Baranya megyei férfi) vádlott 2016. május 7. napján a lakóhelyén, B. községben a délelőtti órákban egy főzőversenyen vett részt, ahol alkoholt fogyasztott - áll a bíróság szeptember 13-án kiadott tájékoztatásában.

Az italozást a férfi délután is folytatta, így az esti órákra rendesen eláztatta magát. Piásan vett részt az esti bálban, ahol hangoskodott, feltűnően viselkedett. Hozzátartozói – azért, hogy senkivel ne kerüljön konfliktusba – hazakísérték.

A férfi otthon szóvá tette nevelt fiának azt, hogy nem maradhatott a bálban. Rövid vita után a ház konyhájában a sértett – a vádlott nevelt fia – ököllel a vádlottat arcon ütötte. Az ütés hatására a vádlott elvesztette egyensúlyát, elesett. A földön kezébe került az esés következtében egy fiókból kiesett 13 cm pengehosszúságú kés. Ezt a megragadta, és a földről feltápászkodva a fölé hajoló nevelt gyermeke irányába szúrt. Nagy erejű mozdulattal a kést a fiú arcába vágta, ami a bal oldali járomív alatt hatolt a fejébe. A penge 10,5 centis része beletört a fiú fejébe.

A tájékoztatás szerint a sértett a jelentős vérvesztés miatt életveszélyes állapotba került. Fennállt a reális veszélye annak, hogy a szúrás következtében a sértett halálos sérülést szenved, aminek elmaradása csak a véletlenen múlt.

A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntetőtanácsa helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, így a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.