Meglopták a pécsi buszsofőröket

2017. szeptember 19. 08:17 2017. szept. 19. 08:17

Egy lehetőséget vett el tőlük egy volt kollégájuk, aki afféle középvezető lett. Elhunyt kollégájuknak gyűjtöttek pénzt a Tüke sofőrjei, de átadni már nem adatott meg nekik. Ilyen még nem történt, pedig több évtizedes hagyományról van szó.

Idejét sem tudni annak, hogy mikor volt komolyabb összhang a Tüke Busz és a mellette működő Független Demokratikus Szakszervezet között. A társaság vezetése igen nemes gesztust gyakorolt a munkavállalók felé egy korábbi baleset kapcsán, mégpedig a szakszervezettel együtt, az ügyről mi is cikkeztünk. A cég és a dolgozók is segítettek egy létfontosságú egészségügyi készülék beszerzésében, ez országos szinten is kuriózumnak számít.

Ám éppen a cikk megjelenése után kerestek meg minket a Tüke elkeseredett dolgozói egy egészen elképesztő esettel.

Mint korábban megírtuk, a Tüke Busz egyik gépkocsivezetője tragikus hirtelenséggel elhunyt. A pécsi buszközlekedésben dolgozók körében van egy szép és régi hagyomány: ilyen esetekben a dolgozók próbálnak anyagilag is segíteni a hozzátartozókon, pénzt gyűjtenek nekik. Az összegyűlt összeget egy olyan kolléga szokta átadni a temetés után, aki a legközelebbi kapcsolatot építette ki az elhunyttal. Váltótársa, barátja, legjobb haverja. Évtizedek óta így működött a rendszer, így akarták most is, de végül nem így lett.

A hozzánk forduló sofőrök elmondták: a társaság felső vezetése ebben az ügyben is igen emberi és nemes módon próbált hozzáállni az ügyhöz, a gyűjtéshez is csatlakoztak. Ám a cég egyik középvezetője – beosztásáról nincs pontos információnk - valami felháborító módon rombolta le ezt a munkahelyi békét.

A sofőrök elmondása szerint a temetés előtti napon önhatalmúlag felbontotta gyűjtődobozt, behívta a végállomásra a hozzátartozókat, majd zárt ajtók mögött átadta az összegyűjtött segítséget úgy, hogy egy szomszédos helyiségben ott voltak azok a dolgozók, akiknek a kezdeményezése nélkül ez meg sem történhetett volna.

Hofekker Ferenc, a Tüke mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke lapunknak elmondta: ő maga is ott volt az esetnél.

- Annyira megdöbbentő volt, hogy kimentem a helyiségből, mert éreztem azt, hogy olyant fogok mondani vagy tenni, ami miatt a cég jogosan kirúghatott volna – mondta a szakszervezeti vezető, akit eddig egyébként kétszer rúgtak ki a Tüke Busztól, ám, mint a bíróságokon utóbb kiderült, mindkétszer jogtalanul.

- Több kolléga haza akart menni, mert teljesen összeomlottak az eset után. Ellopták tőlük azt az érzést, hogy a sofőrök verejtékkel megkeresett pénzét ők maguk adják át, kifejezve ezzel nagyrabecsülésüket, leróva tiszteletüket volt kollégájuk iránt.

A szakszervezeti elnök leszögezte: nem akarja minősíteni az esetet, mert ha azt leírná, annak súlyos jogi következményei lennének. Mint mondta, a lényeg, hogy a segítség jó helyre került, és utólag is őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Az esetet viszont jelezte a társaság vezetésének. Már csak azért is, mert a cég több olyan gesztust is tett mostanában, amelyek egyébként alkalmasak a feszültségek enyhítésére, melyek hosszú éve alakultak ki a dolgozók és a társaság között. Ám ezt a fenti eset megint veszélybe sodorta.

Lapunk úgy tudja, az ominózus középvezetőt a sofőrök közül emelték ki, ám azóta nem igazán sikerült kivívnia kollégái tiszteletét, ez vélhetően most sem sikerült. Információink szerint nemrég óriási botrány kerekedett abból, hogy sofőrök szekrényét törte fel azok beleegyezése nélkül, nem tudni, mi okból.