Közel egymilliót lopott el a barátjától egy szentlőrinci férfi

2017. szeptember 23. 17:30 2017. szept. 23. 17:30

Közel egymillió forintot lopott el ismerősétől egy férfi Szentlőrincen még a nyáron. A tettest két óra alatt elfogták, most zárult le a nyomozás.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint még a nyáron, július 2-án éjszaka történt Szentlőrincen, hogy egy társaság italozott.

A későbbi sértett megkérte egyik barátját a társaságból, hogy menjen fel a lakására és onnan hozzon el 20 ezer forintot. A sértett azt is elmondta, hol tartja a pénzt.

A tettes el is hozta a 20 ezer forintot, később azonban visszament a lakásba, és a pénzkazettában lévő 910 ezer forintot ellopta.

"A rendőrök két órán belül elfogták a lopással gyanúsítható férfit, tőle az ellopott pénz egy részét lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.

A nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek" - olvasható a közleményben.