Csoda, hogy nem a görögök jöttek rá
Kilenc spanyol kutatóközpont együttműködésével elkészült a közkedvelt nyári gyümölcs, a dinnye genomjának teljes leírása.
A genetikai elemzésbe hét dinnyeváltozat került be, az eredményeket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertették a szakemberek.
A genomszekvenálás megállapítása szerint a dinnye DNS-ében 450 millió bázispár, illetve 27 427 gén van. A dinnye genomja ezek szerint jóval nagyobb, mint legközelebbi rokonáé, az uborkáé, amely csak 360 millió bázispárral rendelkezik. A nukleinsav bázispárok jelentik az élőlények DNS-ének alapegységét, egy-egy betűt az "élet könyvéből".
A kutatók szerint a különbséget főként az úgynevezett transzpozonok nagy száma okozta. Ezek mozgékony genetikai elemek, a DNS-lánc kisebb-nagyobb szakaszai, amelyek képesek a láncon belül más helyre átugrani. "Nem találtunk friss duplikációkat a genomban, amelyek pedig gyakoriak a növényi genomokban" - magyarázta Pere Puigdoménech kutatásvezető, a barcelonai Mezőgazdasági Genomikai Kutatóközpont munkatársa.
Sikerült a kutatóknak 411 olyan gént is azonosítaniuk, amelyek a növény betegségekkel szembeni ellenállóképességével vannak összefüggésben. Keresték a gyümölcs érésével és más fontos élettani folyamataival kapcsolatba hozható géneket is: ezek azért fontosak, mert alapvetően meghatározzák a gyümölcs minőségét, ízét és zamatát. Összesen 89 gént találtak, amelyek működése a folyamathoz köthető. Huszonhat gén a dinnye színéért felelős karotinoidok felhalmozódását befolyásolja a gyümölcsben, 63 pedig a cukor felhalmozódásáért és a gyümölcs ízéért felel. Utóbbi gének között 21 olyan van, amelyeket most először írtak le.
A növény genetikai felépítésének és az egyes gének működésének pontos ismerete segíti a mezőgazdasági kutatókat az értékesebb tulajdonságú, nagyobb ellenállóképességű változatok termesztésében - idézte a kutatók megállapítását a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
dinnye, gén, genomHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Sokat várnak a pehelykönnyű, kisméretű gépek bevetésétől
A gyógyszer már nem használt - és akkor elővették a C-vitamint
Közel három kilométeres aszteroida jön - napok vannak csak vissza
Lezajlott egy választás Magyarországon - és íme a nyertes
A delfin nem sejti, milyen kincset talált
Miért "felejtettek el" repülni? Egyre jobbak lettek a merülésben
18+: Fogóval kapták ki a homlokából a lőszert - videó csak erős idegzetűeknek!