Hihetetlen: a nyolcévesek is magányosak lennének internet nélkül
címlapsztori
1/10
Az internetfüggőség már az egészen kicsiket is elérte, derül ki egy friss felmérésből. A kimutatásból azt is láthatjuk, hogy a tizenkét évnél fiatalabbak egyenesen magányosak lennének, ha nem férnének a világhálóhoz.
Ezer brit fiatal bevonásával készült a Digital Futures nevű felmérés, amelynek a célja az volt, hogy megvizsgálja, a kisiskolások mindennapjait hogyan befolyásolja az internet. Az eredmény elkeserítő, ugyanis már a nyolcévesek körében is néhány esetben függőségről beszélhetünk.
"A 12 éves, vagy annál fiatalabb gyerekek 49 százaléka szomorúnak, és a korcsoportba tartozók közül minden ötödik kifejezetten magányosnak érezné magát internetkapcsolat nélkül. A 12 és 16 éves kor közötti résztvevőknél ugyanezek az arányok 60 százalék, illetve 48 százalék voltak"- tudhatjuk meg a technet.hu oldalról. De ez még nem minden.
Ha a tizenévesek függőségén meglepődtünk, mit szólunk ahhoz, hogy az Intersperience nevű kutatócég felmérése szerint sok kétéves is rendszeresen odaül a számítógép elé? Annak ellenére, hogy még olvasni sem tudnak, meglepő ügyességgel használják a gépet. Ők és a 12 év alatti korosztályba besoroltak is jellemzően online játékok miatt interneteznek.
Ezen felül a hatodik osztályos körüliek 65%-a házi feladathoz hívja segítségül a világhálót, míg egyharmaduk olyan tapasztalt felhasználónak számít, hogy képes akár egyedül adni - venni az interneten. Összehasonlítva a felnőttekkel végzett ugyanilyen célú felméréssel, kiderül, hogy a kicsik lényegesen több mindent végeznek online, mint például a szüleik.
Forrás: Pécsi STOP/technet.hu |
STOP

címkék
internet, felmérés, iskolás, felhasználóHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
UFO támadástól tartott az amerikai elnök? - videó!
Hihetetlenül ritka lényt találtak - fotó!
A "rossz" zsírok az agynak is ártanak
Szinte teljesen eltűnt a Nap - fotók, videók!
Hiába, a magyarok értenek a spóroláshoz
Megsimogathatja, mielőtt kihalnának
Sunyi vírus terjed a Facebook-on