2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 18:46 | MILÁN, IVÓ

Kétezer éves luxust élvezhetnek nyártól a látogatók

2012. május 04. | 06:12
Egy hétszázezer darabból álló impozáns mozaikpadló rekonstrukcióján dolgoznak a Nemesvámos melletti római villagazdaság, a Villa Romana Baláca lakóépületében restaurátorok és művészek. A római kori Pannonia jelenleg ismert egyik legnagyobb mozaikpadlójának hiteles másolatát június elejétől a nagyközönség is megtekintheti.

A mozaikpadló-rekonstrukció helyszíni munkálatai nyolc havi műtermi munka után kezdődhettek meg - tájékoztatta az MTI-t Kürtösi Brigitta restaurátor.

Mint elmondta, a balácai római kori villagazdaság egykori tulajdonosának lakóházában négy termet is mozaikburkolattal láttak el. Ezek közül a legnagyobb és legteljesebb, csaknem 70 négyzetméter felületű mozaikpadló jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában van.

Az előkészületek során felmérték a múzeum Lapidariumában elhelyezett eredeti műtárgyat. A készítési technikára és a felhasznált nyersanyagokra vonatkozó vizsgálatok mellett pontos, mérethű rajzot készítettek, amelyen rögzítették a mozaik motívumait, a sorok szélességét, a mozaikrakás irányát, a színárnyalatokat és a főbb tengelyeket. A felmérés alapján a segédvonalakat felvázolták a balácai római villa 20-as számú termének aljzatára.

A múzeumban készített mérethű fóliarajzot kisebb blokkokra osztották, melyhez vízzel könnyen visszaoldható ragasztóval gézhálót rögzítettek. A hagyományos technikával, kézzel, éken kalapáccsal tört mozaikszemeket ezután a fólián látható minta szerint ragasztották a gézre hátoldalával felfelé. Az így elkészített motívumokat először "szárazon", habarcs nélkül rakták ki, hogy lássák, minden megfelelően illeszkedik-e - mutatott rá Kürtösi Brigitta.

Miután a habarcsba fordított elemeket összeillesztik, leszedik az ideiglenes hordozóként használt fóliát és gézt a felületről. A csapat tagjainak is élmény, hogy miként is néz ki a mozaik, hiszen eddig csak a visszáját látták - hangsúlyozta a restaurátor.

Hozzátette: a balácai mozaik összetett geometrikus ábrázolás, színes fonatok, rozetták, négyzetek mesterien komponált rendszere, de akad rajta figurális motívum is, így például az apszis közepét díszítő madár.

Kürtösi Brigitta szerint a munka jó ütemben halad, a felújított fogadótermet két másik, freskókkal díszített szobával együtt június másodikán nyitják meg a nagyközönség előtt.

A Közép-Dunántúli Operatív Program pályázati támogatásának köszönhetően elkészülő mozaikrekonstrukció megvalósításában Kürtösi Brigitta, Bóna István és Seres András restaurátor, Balázs Miklós Ernő mozaikművész, Pintér András Ferenc festőművész, Dohárszky Béla szobrászművész és Túri Miklós technikus vesz részt.

A Villa Romana Baláca Veszprémtől mintegy 9 kilométerre, Nemesvámos és Veszprémfajsz határában fekszik. Az egykori Pannonia Provincia területén 1904-ben földművesek bukkantak a szántóföldben rejtőző római kori földbirtokközpont maradványaira.

A villagazdaság Közép-Európa egyik legjelentősebb római kori emléke, egykor csaknem 10 hektárnyi területet foglalt magába. A földbirtokközpont főépületét számos melléképület egészíti ki; a lakóházakhoz fürdők, gazdasági épületek és egy monumentális temetkezőhely is tartozik. A római kori park része a fűszer- és növénykert valamint a kőtár, amely a Veszprém megye településein talált római kori kőfaragások gyűjtőhelye.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
történelem, ókor, Róma, Pannónia


a rovat további hírei
UFO lebegett a város felett? Csípő- és térdprotézis nap egy fővárosi plázában Kísértetek márpedig léteznek? Online kelt ki a fekete gólya fióka Félelmetes invázió az amerikai partvidéken Fényes robbanás a Holdon - videó! Megoldódhat a rejtély: hőkamerás felvételen a Bigfoot? Videó!
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.