UFO-k tartják terror alatt a vidéket? Mindenki retteg
címlapsztori
1/10
Földönkívüliek terrorizálják Románia egy távoli szegleltét - legalábbis ezt állítják a helyiek, akik szinte elárasztották az utóbbi időben repülő csészealjakkal kapcsolatos panaszaikkal a helyi rendőrséget.
A Hoia-Baciu erdő környéki észlelések némán lebegő, majd gyorsan tovatűnő, világító gömbökről illetve egyéb alakokról, különös színes fényekről, valamint furcsa, humanoidszerű jelenésekről számolnak be. Egy helyi lakos állítása szerint különös égési sérüléseket szenvedett el, mások hirtelen az emberek körül megjelenő fényekről és rabul ejtésről is beszámoltak.
Egy 57 éves helyi férfi arról panaszkodott, hogy nem veszik komolyan a bejelentéseiket. Úgy vélik, hogy errefelé babonás népek laknak, akik mindenfélét látnak - írta az austriantimes.at.
A sok panasz végül a rendőrség után Adrian Patrut, a Romániai Parapszichológiai Társaság elnökének figyelmét is felkeltette, aki vizsgálni kezdte az eseteket.
A térségben az első UFO észlelés 1986 augusztusában volt. Egy férfi, Emil Barnea lányával és két barátjával volt a Hoia-Baciu erdőben, mikor megpillantottak egy alacsonyan lebegő azonosítatlan repülőtárgyat. Barnea le tudta fényképezni az UFO-t, melynek képe azóta a világ egyik ismert állítólagos földönkívüli fotója lett.
Forrás: Pécsi STOP/austriantimes.at |
STOP

címkék
Románia, Hoia-Baciu, UFO, félelem, idegen, földönkívüliHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A világűrből is látszik az alaszkai vulkánkitörés - fotó!
Merész következtetések egyetlen fog vizsgálatából
Kézben tartott tömegkommunikáció nélkül nincs vezérkultusz
Sokat várnak a pehelykönnyű, kisméretű gépek bevetésétől
A gyógyszer már nem használt - és akkor elővették a C-vitamint
Közel három kilométeres aszteroida jön - napok vannak csak vissza
Lezajlott egy választás Magyarországon - és íme a nyertes