Vasárnap negyed öttől mindenki rettegni kezd
Egy felmérés szerint a hét utolsó napján elkezdünk rossz érzéssel lenni, tudva, hogy nemsoká hétfő lesz, ismét egy újabb hét munka. A kimutatás szerint az aggodalom negyed öt fele kezdődik.
Minden dolgozó ember szereti a hétvégéket. De talán sokan megfigyeltük már magunkon, hogy van, hogy a vasárnap eljöttével rossz érzés tölt el mindet, mivel érezzük a hétfő, azaz egy újabb hosszú hét közeledtét.
A mindenről felmérést készítő britek a témában sem voltak restek, itt sem tartottak kivételt. Kétezer fő bevonásával bebizonyították, hogy az angol felnőttek átlagosan vasárnap délután, pontosabban 16:13-kor kezdenek lehangolódni a hétfő közeledte miatt.
A megkérdezettek 10 százaléka már délelőtt tíztől rosszul van a hétfőre gondolva, 41 százalékuk pedig egyenesen szenvedve alszik vasárnap éjjel.
"A megkérdezettek csaknem háromnegyede vasárnap általában már el se megy otthonról, 46 százalék pedig még telefonon sem beszél senkivel. Ennek ellenére 44 százalék irigyli kollégái hétvégéit - azaz az irigyeltek között bőven van, aki szintén végig otthon ücsörög. Minden negyedik brit felnőtt - a felmérés kivetítése alapján - a vasárnapot tartja a hét legunalmasabb napjának, mert az házimunkával zsúfolt"- olvashatjuk a rhea.jobpilot.hu oldalon.
Forrás: Pécsi STOP/jobpilot.hu |
STOP

címkék
Tudomány, munka, vasárnap, stressz, hétfői, miattHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Miért "felejtettek el" repülni? Egyre jobbak lettek a merülésben
18+: Fogóval kapták ki a homlokából a lőszert - videó csak erős idegzetűeknek!
Veszélyes lehet a babára a terhesség alatt szedett D-vitamin
Szoftver figyeli ezentúl, mikor anyáznánk az ügyfélszolgálatossal
UFO lebegett a város felett?
Csípő- és térdprotézis nap egy fővárosi plázában
Kísértetek márpedig léteznek?