2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 15:25 | KONSTANTIN, ANDRÁS

22 évvel a rendszerváltás után visszatértek az Ifjú Kommunisták!

2012. február 18. | 12:35
Amikor már Orbán Viktor is megértőbb az épp szétcseszés alatt álló felsőoktatásért aggódó egyetemi hallgatókkal és tovább tanulni akarókkal, mint a hallgatói érdekek védelméért fizetést kapó hallgatói érdekvédők, akkor elég egyértelműnek tűnik, hogy valami bűzlik a hallgatói önkormányzatiság körül. Körülbelül úgy, mint a háromnapos hullák.

Mikor már azt hittük volna, hogy az országunkra jellemző mókát és hisztérikus kacagást nem lehet tovább fokozni, újra csak be kellett látnunk, hogy tévedtünk. A móka, kacagás és rettegés forrásai ez esetben ráadásul nem is a napról-napra hülyébb dolgokat művelő, minket az egész világ előtt lejárató kormányzati szervek voltak, hanem maga a jövő elitje, illetve az állítólagosan őket képviselő szervezet, az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, amely azon akadt ki látványosan, hogy egyetemi hallgatók nyilvános vitára merik használni az egyetem épületét.

Bár az ELTE EHÖK számára már az elég égő lehetett, hogy egy négysoros közleményt sem voltak képesek megfogalmazni vesszőhiba nélkül, az igazán kínos annak az Orbán Viktornak a megszólalása volt, akit rosszabb pillanatainkban néha okkal-joggal látunk a magyar demokrácia sírásójának. A miniszterelnök egyenesen üdvözölte a Hallgatói Hálózat akcióját és bár Orbán leereszkedő vállon veregetését a hajukra kenhetik a felsőoktatás szétverése miatt aggódók, azért az sokatmondó, hogy az autokrata hajlamokkal megáldott kormányfő is toleránsabb a más vélemények iránt, mint a hivatásos hallgatói érdekvédők.

A hivatásos, mondhatni megélhetési hallgatói érdekvédők persze valószínűleg nem a civilizációt és demokráciát féltették a vad csorda módjára eszmét cserélő hallgatóktól, hanem saját pozíciójukat, hiszen milyen az már, hogy nem ők, a hallgatói érdekvédelem terén monopóliummal rendelkezők tiltakoznak? Ja, majdnem elfelejtettük, hogy ez így ebben a formában nem igaz, hiszen egy héttel korábban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is szervezett egy rendkívüli sajtótájékoztatót (!), amely valamiért a kutyát sem érdekelte - lehet, hogy azért, mert teljesen érdektelen volt?Ami azt illeti, Magyarország egyik legelismertebb egyeteme hallgatói önkormányzatának sötétsége láttán érdemes némileg közelebbről szemügyre venni az úgynevezett hallgatói mozgalmat, még akkor is, ha nagyon reméljük, hogy az ELTE EHÖK egyáltalán nem reprezentálja a magyar hallgatói érdekképviseletet.

Az senkit sem érhet meglepetésként, hogy úgy általában az érdekvédelem súlyos kihívásokkal küzd Magyarországon. A rendszerváltás előtt a szakszervezetek a hatalom meghosszabbításaként szolgáltak, és a reflexek nagyon sokáig élnek tovább ebben az országban. Az elmúlt szűk negyedszázadban a szakszervezetek leginkább gittegyletként működtek, amelyek nagyon szívesen felajánlkoztak bármelyik politikai pártnak, ha az némi hasznot látott bennük (na jó, többnyire a szocialistáknak, Gaskó "masiniszta" István kivételével), épp ezért érdekérvényesítési képességük nagyobbrészt a nullával egyenértékű. A második Orbán kormány megtette nekik azt a szívességet, hogy a falig szorította őket, így nincs mese, határozottan ki kell állniuk - pechjükre az új Munka Törvénykönyve ki is csinálja őket.

Egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy ez lesz a hallgatói önkormányzatiság sorsa is, bár az előkép itt is megvolt a Kommunista Ifjak Szövetségében. De mégiscsak az egyetemi ifjúságnak, az úgynevezett jövő értelmiségének és elitjének kellene a legprogresszívabbnak lenni, és a leghamarabb levetkőzni a kommunizmusból örökölt beidegződéseket. A kilencvenes évek közepén ez így is volt, elég visszagondolni a legendás tandíjellenes tüntetésekre - a félreértések elkerülése végett itt és most nem a tandíj hasznáról és káráról beszélünk, hanem arról, hogy képes-e egy társadalmi réteg hatékonyan kiállni saját magáért.

Azóta azonban a magyar hallgatói önkormányzatiság leginkább hanyatlástörténetnek tűnik, hasonlóan a legújabb kori magyar demokráciához. A bűnösök egyrészt természetesen most is a pártok, amelyek könyörtelenül rátelepedtek a hallgatói mozgalomra. A '95-ös tüntetések fő szószólója, Szabó László előbb államtitkár az első Orbán kormányban, majd legutóbb az MTVA szóvivőjeként az éhségsztrájkolók abuzálásakor csodálhattuk meg, hogy milyen mélyre képes valaki süllyedni.

Szabó pár évvel későbbi utódja, Almássy Kornél a néhai MDF színeiben képviselte a közjót, amíg valami zavaros lehallgatási botrányba nem keveredett, de érdemes megemlékezni a baloldali érzelmű hallgatókról is, akik között olyan nagyságokat találunk, mint a Pécsi Tudományegyetem EHÖK elnökségétől egészen helyettes államtitkári szintig emelkedő, a Zuschlag-ügyben országos ismertségre szert tévő Ocsovai Tamás, avagy az igazi nagyvad, a PTE BTK HÖK éléről némi szoci kitérővel a börtönig jutó Andráska Gergely.No és itt az ELTE, amely hallgatói önkormányzataiból olyan kortárs nagyságok indultak el, mint Vona Gábor, avagy a péniszpumpák iránti gyengéd érzelmei miatt országosan ismert és elismert Szávay István. Nagyobbrészt helyben is vagyunk.

A pártpolitika korrumpáló hatása persze csak az egyik, valószínűleg a kisebbik oka annak, hogy a hallgatói mozgalom mára a belterjes pénzosztogatás és öncélú ivászatok szinonimájává vált a közbeszédben, még úgy is, hogy léteznek pozitív példák is. A másik ok maga az egyetemi, főiskolai hallgatóság, amely közéleti passzivitása az egyik legriasztóbb dolog Magyarország jövője szempontjából. Ok és okozat itt összekavarodik: nehéz eldönteni, hogy a hallgatói önkormányzatok azért annyira belterjesek-e, mert a hallgató beleszarása miatt a legtöbb helyen esély sincs vérfrissítésre, és valódi versenyre, vagy ez már a hök-ök tevékenysége miatti csalódás miatt van-e így. A legvalószínűbb, hogy a két tényező egymást erősítve hozta létre a mai elkeserítő helyzetet.

Orbán Viktor, Hoffmann Rózsa, no és a Darwin-díjra méltó ELTE EHÖK paradox módon nagy szívességet tett a hallgatóknak, akik most láthatják: ha maguk nem tesznek saját és utódaik jövője érdekében, senki más sem fog. Itt az ideje élni a HÖOK által szajkózott lehetőséggel, a részvétellel a hök választásokon, ebben ugyanis a megélhetési érdekvédőknek tökéletes igazuk van: ez a lehetőség mindenki számára nyitva áll, még ha sokszor lejt is a pálya. A kreatív és tehetséges, valóban tenni akaró hallgatóknak azonban képesnek kell lenniük az esélyek kiegyenlítésére, elvégre pár száz fő meggyőzéséről beszélünk, nem egy egész országéról. Ha pedig mégsem, akkor teljesen igaza van Hoffmann Rózsának és Orbán Viktornak: a fenének képzünk közpénzből teljesen magatehetetlen embereket.

A szerző 2006-2009 között a PTE EHÖK sajtóreferenseként dolgozott


Szerző: Stemler Miklós   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP


A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
HÖOK, EHÖK, HaHa, KISZ, Hallgatói Hálózat, Orbán Viktor, felsőoktatás, érdekvédelem


a rovat további hírei
Száműzött Fidesz-muszkli, kivégzett női kosárlabda - alja egy hét volt Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon! Te, sötétben bujkáló vízóraleolvasó-gátló, reszkess! A szabadesésben lévő tesztváros - ünnepeljük együtt Páva Zsoltot! A kegyvesztett fideszes nagykutyától Simicska újabb nagy dobásáig Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön kinek szurkolna a női kosárlabda NB I-ben?

bővebben
Pécs 2010 PTE PEAC
címkefelhő
Fotó: glamour Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.