A fideszes képviselők magánvéleményétől ments meg minket, Uram!

A jelenlegi magyar ellenzék számtalan bűne közül a legnagyobb kétségkívül, hogy megátalkodottságában olyan kevés képviselőt juttatott a parlamentbe, hogy a Fidesz-KDNP legszerényebb képességű tagjai is bent ülhetnek az ország házában.

Természetesen mind a recessziót, mind az egyre súlyosabb aszályt szintén a NER-ellenes erőknek köszönhetjük, de mindezek sehol sincsenek ama terv elvetemültségéhez képest, amely révén annyira rosszul szerepeltek a 2010-es országgyűlési választásokon, hogy a Fidesznek nem volt más választása, mint a borzalmas tagság legmélyére nyúlni és onnan feltölteni a parlamenti széksorokat.

Hülyék persze eddig is voltak a mindenkori kormánypártok színeiben, mind az ártalmatlan, mind az ártalmas fajtából. A mind nyugdíjaink megvédésére, mind a Fidesz szóvivői teendői ellátására látványosan alkalmatlan Selmeczi Gabriella például ősfideszes, hasonlóképpen a világ egyik legjobban fizetett twitterezőjéhez, Deutsch Tamáshoz, és lassan nem is emlékszünk azokra az időkre, amikor Szijjártó Péter nem volt parlamenti képviselő - ez mondjuk igencsak aggasztó a magyar demokrácia mentális állapotát tekintve.

2010-ben azonban átszakadt a gát, és fideszes színekben boldog-boldogtalan bejutott a parlamentbe, ami egyrészt nagyon is üdvözlendő folyamat, hiszen mi lett volna például az olyan mindenre használhatatlan figurákkal, mint Zsiga Marcell? Éhen halnak havi 47 ezer forintból? Nem, erre még gondolni is rossz, a parlamentben legalább meleg van, és állítólag a fizetés se rossz.

Bármennyire is örülünk azonban szerencsétlenebb embertársaink révbe érésének, kétségkívül kellemetlen következményei is voltak ennek a társadalmi forradalomnak. A parlamentbe bejutottak közül sokan úgy gondolják, hogy nekik mostantól mindenféle témában meg kel nyilvánulniuk, mintha az országgyűlési mandátum észt és autoritást kölcsönözne neki. Pechjükre a mandátum csak mentelmi joggal és versenyképes fizetéssel jár, versenyképes tudással már nem. Az elmúlt napokban nem is annyira kisebbfajta diplomáciai botrányt kirobbantó Kőszegi Zoltánt ezzel együtt egy pillanatra sem hasonlítanánk Zsiga Marcellhez, elvégre mögötte rendes súlyemelő edzői karrier áll, arról pedig kétségkívül nem ő tehet, hogy ez kevéssé készítette fel őt a nemzetközi diplomácia útvesztőire.

Kőszegi eredeti kijelentésének abszurditását, miszerint a Trianoni Szerződés századik évfordulója után reményt nyílhat a revízióra, a nemzetellenességgel nemigen vádolható mandiner.hu már kellően megvilágította, olyan ortodox szempontokat felvetve, hogy Magyarország mind gazdaságilag, mind diplomáciailag a béka fene alatt van, és lelkesen halad lefelé. A honatya aztán sietett is közölni, hogy Trianon kapcsán neki saját bejáratú magánvéleménye van, ami nagyszerű, mert ilyennel mind rendelkezünk. Az enyém például valami olyasmi, hogy a békeszerződés nem csupán igazságtalan (ez a nemzetközi diplomáciában teljesen használhatatlan fogalom), hanem kontraproduktív, későbbi véres háborúk megágyazója volt. Túl sokat ezzel azonban már nem lehet kezdeni, miután az egykor többségi magyar területeket az adott országok meglehetősen alávaló, de a saját szempontjukból érthető módon jól elrománosították és -szlávosították. Amit tehetünk, az az, hogy mindent megteszünk határon túli nemzettársaink jogaiért, kultúrájáért, nyelvéért, ennek azonban semmi köze nincs a revízióhoz, hiába próbálta aztán Kőszegi relativizálni kijelentését.

Az én saját bejáratú magánvéleményem persze az is lehetne, hogy tankokkal kellene átkelnünk a Dunán, Búvár Kund módjára elsüllyeszteni a szlovák flottát Pozsonynál és székely szabadcsapatokkal visszafoglalni Erdélyt. Ez a kutyát se érdekelné, bármilyen hangosan óbégatom a kocsmában, maximum egy idő után kidobnának. Egy idegen ország területén annak az országnak a területi integritását megkérdőjelező országgyűlési képviselőre azonban némileg jobban odafigyelnek, hiszen hangozzék ez bármilyen szörnyen, a súlyemelő edző a magyar kormánypárt nevében beszél.

Kőszegi Zoltán üdítően sokat megőrzött civil mivoltából, így neki az is rosszul esett, hogy a tűzoltó üzemmódba kapcsolt külügyminisztérium gyorsan elhatárolódott az ő saját bejáratú magánvéleményétől. Ezen mondjuk talán segített volna, ha az országmentő munka közepette jut ideje újságot olvasni, akkor ugyanis tudná,hogy az új román kormány épp nem magyar barátságáról híres: nagy kedvvel seprűzik ki az államigazgatásból mindenhonnan a magyar származású tisztségviselőket, és úgy általában semmibe veszi a magyar kisebbséget.

Ugyanez a nem túl, hmm, finom módszereiről híres kormány ráadásul látványosan kiakadt Orbán Viktor legutóbbi erdélyi szereplésén, így nem csoda, hogy a külügyminisztérium lóhalálában próbálta elsimítani a helyzetet, elvégre vezessék épp aktuálisan bármilyen bunkók a nálunk lényegesen nagyobb Romániát, az ellenségeskedés legkevésbé az ott élő magyaroknak használ. Mindez persze Kőszegi Zoltánt nem érdekli, elvégre miért is kellene tudnia kettőig elszámolnia ma egy magyarországi kormánypárti képviselőnek?

Tanulság kevés van, ha csak nem annyi, hogy kifejezetten jól jöhet az országnak, ha csak 200 fős lesz a parlamentje. Persze ez sem garancia semmire, hiszen errefelé rég a lobotomizált pártkatonáknak áll a zászló - igaz, nekik garantáltan nincs saját bejáratú magánvéleményük.

Szerző: Stemler Miklós   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

Fidesz, lobotómia, edző, politika, magánvélemény

Összetartozás Dala: szarpiramis masnival Kaszára, polgármester úr! - olvasónk kiakadt Látnokaink víg napjai - a kultúra és a nyomor városa Haláli üzlet: ásd el magad! Az ügyészség, a mutyi és Orbán csapata Dohányinger A csalás-lopás-hazudás helyi ügy és természetes