2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 15:30 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Hazudó vezérigazgató, nokia-dobozos cégvezető: így tűnik el a pénzünk

2012. február 12. | 13:14
Kellemetlen napok jöttek a városvezetésre. A Holding egy elkészült, közérdekű adatokat tartalmazó táblázatot tagadott le, és próbált 400 ezer forintot kisajtolni érte, a PK Busrent élére pedig a Hagyó-ügy egyik fővádlottja katapultált. A költségvetés elfogadása előtt ez több mint kínos.

Hétfőre elfogyott a türelmünk a közérdekű adatok visszatartásával kapcsolatban. Ismét nem kaptunk semmit a Pécs Holdingtól, többek között arra hivatkozva, hogy nem állnak rendelkezésre táblázatos formában a kért adatok. Ezzel szemben más forrásból megszereztük az adatokat, amit a cégnél készítettek el táblázatokban, ahogy mi is kértük. Ez annyit jelent, hogy nem mondott igazat a városi vagyonkezelő vezérigazgatója. Nem igazán tudjuk, mi az oka ennek a magatartásnak, hacsak nem az, hogy nem akarták, hogy kiderüljön: a városi társaság három év alatt összesen több mint bruttó 80 millió forintot költött ügyvédi megbízásokra, úgy, hogy vannak saját szakemberei is erre a munkára. Mindenesetre mi nyilvánosságra hoztuk, mert ez a dolgunk, még ha ez egyeseknek szúrja is a szemét.

Az idei év eleje legfőképpen az Orbán-Matolcsy páros agyatlan gazdaságpolitikájának köszönhetően az árak elszabadulásától és a fizetések csökkenésétől hangos. A bérkompenzációt a cégeknek nem nagyon akaródzik kifizetni, erre jött még az Áfa emelkedés. Hogy még rúgjanak egyet az átlagos keresetűeken, erre még rájönnek a közüzemi díjak emelése is és az ingatlanadó. Pécsen a szociális bérlakásban élők kaphattak egyedi, tüke szívrohamot, amit meglátták a bérleti díjat: tudunk olyanokról, akiknek duplájára nőtt a lakbére, és már nem tudják kifizetni. Van olyan egyedül élő, alig több, mint 76 ezer forintból élő idős nő, aki 49 négyzetméteres lakása után az eddigi 11 helyet 20 ezer forint bérleti díjat kénytelen fizetni. Rezsivel együtt havi költségei télen 46 ezer forintra nőnek, így viszont már ennivalóra és gyógyszerre alig jut neki. És ő még a kormány szerint jól járt, mert meg lehet élni 47 ezer forintból is ebben az országban...

Péntekre jutott az igazi nagy durranás. A nokiás dobozos nyilatkozatáról elhíresült, hűtlen kezeléssel gyanúsított Balogh Zsolt volt megbízott BKV-vezérigazgató újra közlekedési céget vezethet, ezúttal Pécsett. Kollégánk szombati publicisztikájában frappánsan összefoglalta a tanulságot az ügyről: "ha valaki egész eddig vak és süket lett volna, és azt hiszi, hogy a forradalmi élcsapatok bármiben magasabb erkölcsi színvonalat képviselnek, mint az "elmúltnyolcév" reakciós erői, akkor elég megnéznie a Fidesz káderpolitika újabb megnyilvánulását, Balogh "nokiadoboz" Zsolt Pécsre hozását. Nem csak az erkölcsök ugyanazok, de nagyobbrészt a szereplők is." Szebb hetet kívánunk!


Szerző: sothis   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP


A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Pécs Holding, nokiás doboz, Balogh Zsolt, bérlakás, bérleti díj, PK Busrent


a rovat további hírei
Száműzött Fidesz-muszkli, kivégzett női kosárlabda - alja egy hét volt Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon! Te, sötétben bujkáló vízóraleolvasó-gátló, reszkess! A szabadesésben lévő tesztváros - ünnepeljük együtt Páva Zsoltot! A kegyvesztett fideszes nagykutyától Simicska újabb nagy dobásáig Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön kinek szurkolna a női kosárlabda NB I-ben?

bővebben
Pécs 2010 PTE PEAC
címkefelhő
Fotó: glamour Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.