Nyilatkozni még nem tud, vádolni már igen a "negyvenhétezres" fideszes
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna: korholt sűrűn osztályfőnököm az általános iskolában. Többnyire olyankor mondta ezt, amikor aktuális mellébeszélésemet egy nagyobbal próbáltam magyarázni. Azt hiszem, hogy a "negyvenhétezres" Zsiga Marcell másik tanárhoz járhatott annak idején...
A történet eleje, gondolom mindenki előtt jól ismert: Miskolc alpolgármestere a minap azt találta nyilatkozni az RTL Klub Híradójában, hogy szerinte 47 ezerből igenis meg lehet élni. Hozzáteszem: látható volt rajta, hogy nem nagyon érzi jól magát, mikor ezt lenyilatkozta, de mégis megtette. Szerintem butaság volt. (Persze nem az, hogy közben rosszul érezte magát, hanem az, hogy kimondta ezt a nyilvánvalóan hazug mondatot.)
Ennél nagyobb bakija, már csak az volt, ahogyan mindezt később megmagyarázta. Kiadott egy közleményt, melyben leszögezi, hogy: "hétfői nyilatkozatomat értelemzavaróan, a szövegkörnyezetből kiragadva, mindössze egymondatos terjedelemben mutatta be az RTL Klub Híradója, így az teljesen mást üzent a televíziónézőknek, mint amit elmondtam"
Hát akkor nézzük, mit is mondott a politikus pontosan: "Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem igen."
Ha azt írta volna a későbbi közleményében, hogy összevissza beszéltem, magyartalanul és zavartan fogalmaztam, így jobb lett volna nekem, ha az RTL nem használja fel a híradójában a nyilatkozatomat, akkor még igaza is lenne. Mert tényleg úgy beszélt, mint akinek fogalma sincs arról, hogy éppen mit kellene mondania. Csak azt tudta, hogy a mundért illik megvédeni, ha már ilyen fontos témáról nyilatkozik. Nyilván nem mondhatja, hogy Matolcsy miniszter úr pár héttel korábban dőreséget állított az elhíresült 47 ezres mondatával.
De ugye nem ezt írta, hanem megvádolta az RTL-t, hogy kiragadták a mondatait a szövegkörnyezetből, és így az mást jelent, mint amit ő mondani akart. Ezt ugye úgy kell értenünk, hogy ha a teljes szövegét bevágják, akkor az a mondat, hogy biztosan meg lehet élni 47 ezerből, nem azt jelentette volna, hogy meg lehet élni 47 ezerből, hanem valami mást.
Zavaros, amit írok? Elismerem. Legalább annyira, mint Zsiga úr magyarázata. De fogadjuk el, amit a közleményében közölni akar. Az RTL valóban kiragadott egy mondatot, és így az mást üzent, mint amit ő üzenni akart. Azaz hiába mondta, hogy meg lehet élni 47 ezerből. Nem lehet. Köszönjük Zsiga úr! Így már mindent értünk.
Az már csak adalék, hogy a miskolci politikus 57 ezerből él. Na nem havonta: naponta...
A történet kevesebbet emlegetett szála, hogy az ominózus kérdést, (Zsiga úr szerint is elég-e 47 ezer a megélhetéshez), nem az RTL riportere tette fel, hanem a köztévéé. Akár ünnepelhetnénk is a kollégát, hiszen végre van egy MTV-s, aki mer kérdezni egy fideszestől! De ne örüljünk hamar. Az MTV híradójából ugyanis ez a kérdés, és az arra adott válasz kimaradt. A szerkesztők ezek szerint kevésbé voltak bátrak, mint a riporter, vagy jobban tudták, hogy mivel tartoznak kenyéradó pártjuknak. Nem ismerem a köztévé kérdezni merő munkatársát, de félek, hogy nincsenek most könnyű napjai. Remélem, még nem rúgták ki....
Szerző: L. Dézsi Zoltán | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Zsiga Marcell, Matolcsy György, RTL KlubHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Száműzött Fidesz-muszkli, kivégzett női kosárlabda - alja egy hét volt
Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél
Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon!
Te, sötétben bujkáló vízóraleolvasó-gátló, reszkess!
A szabadesésben lévő tesztváros - ünnepeljük együtt Páva Zsoltot!
A kegyvesztett fideszes nagykutyától Simicska újabb nagy dobásáig
Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel