Ragadós a pécsi példa - A whiskeys ad tanácsokat Orbánnak pénzszerzéshez?
A héten lett költségvetése Pécsnek, aminek őszintén csak a városvezetők örülhetnek, mindenki más megszívja az idei évet. A buszait a város visszavezette és a Busrent élére ebben a történetben a legalkalmasabb szereplő a nokiásdobozos Balogh volt.
Több napja próbáltuk kideríteni, hogy mi volt az oka annak, hogy a Hagyó-ügy egyik vádlottja került a Busrent élére, az egyetlen nyilatkozásra jogosult, jelesül dr. Szabó Iván, keddre ígért tájékoztatást. Ígért egy visszahívást kollégámnak, de ezt nem sikerült abszolválnia. Szerencsére a városi fenntartású Pécsmának nyilatkozott Balogh Zsolt pécsi szerepvállalásáról: "Baloghnak köszönhető az, hogy az ország megismerhette, mi folyik a fővárosi közlekedési vállalatnál. Ám, tette hozzá, az ő kinevezése azért történt, mert a Mecsekbusz Kft. élére került új ügyvezető, Megay Róbert törekedett a megállapodásra, így kompromisszumként azt ajánlották fel, hogy olyan személy vezesse a PK Busrentet, akit mind a két fél elfogad." Annyira abszurdnak érzem a magyarázatot, hogy most átmennék Hírcsádába:
"A whikeys rabló szerepvállalása a Bankszövetségnél, mint biztonsági szakember egyáltalán nem szokatlan. Az ő ténykedése nélkül soha nem tudtuk volna meg, hogy a fiókoknál mik azok a gyenge pontok, amit egy rabló kihasználhat. Az ő tapasztalata elengedhetetlen ahhoz, hogy a lakosság megtakarításaihoz ne férjenek hozzá illetéktelenek." - mondta a Bankszövetség vezetője. Azt az információnkat nem kommentálta az igazgató úr, hogy politikusok elhárításában jeleskedő szakemberrel is tárgyalnak és azt sem, hogy a kormány is tárgyal Ambrus szerződtetéséről. Ilyen ez.
A költségvetést szokás szerint csak a várost vezető "koalíció" szavazta meg, az ellenzéknek és a szakszervezeteknek felállt a szőrt a hátán. Az LMP előre jelezte két nappal későbbi akcióját, Kóbor József felszólalásával, aki az iránt érdeklődött, hogy Várhegyi Attila kap-e újabb megbízásokat. Pénteken a Lehet Más a Politika közleményben tudatta, hogy a pécsi tanácsadói szerződések átvilágítását fogja kezdeményezni a soron következő közgyűlésen. Jó tudni, hogy olvasnak minket. A költségvetésre visszatérve, vannak bőven neuralgikus pontjai. Ilyen a folyószámlahitel összege a bevételi oldalon, ami közgazdasági nonszensz, de az ingatlanbevételeknél feltüntetett összeg is a mission impossible kategóriába tartozik. Talán, ha eladnák a városházát akkor lenne rá esély.
A Zsolnay tőkeemeléséért a pénz is megérkezik lassan. Mondhatni részletekben. Gót gyönyörűen megfogalmazta publicisztikájában:
"Zsoltinak van egy lakása, kicsit kopottas, kicsit avitt, de nemzedékek óta a családjáé, egyfajta klán-jelkép. Nem megy jól a bolt, ezért Zsolti kiadja a lakást egy barátjának, hívják mondjuk Miklósnak.
A bolt egyre rosszabbul meg, ezért Zsolti úgy dönt: eladja a családi kérót. Miklós azonnal felajánlja, hogy megveszi, de mivel Zsolti nagy szarban van, kevés pénz is elég érte. Zsolti persze belemegy, mi mást is tehetne. A pénz azonban csak nem jön, pedig már nagyon kéne. Miklós ekkor pompás ajánlattal áll elő: kifizeti Zsolti cehhjét a közeli kocsmában, mert a pultosnak már nagyon kellene a pénz, és nem ad több hitelt. A fennmaradó részt meg kifizeti havonta, a bérleti díj helyett. Teszi mindezt szomorú kiskutyaszemekkel, dacára annak, hogy Miklós dúsgazdag. Ja, és Zsoltinak úgy mondták, hogy Miklós mostantól a barátja.
Hogy mi is történt pontosan? A lakás elkelt, Zsoltinak nem lett pénze, de nem kapcsolják ki a fűtést, és továbbra is koccinthat a közeli ivóban." Ehhez nincs mit hozzáfűzni...
Szerző: sothis | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., Közgép, gyár, költségvetés, Busrent, Balogh ZsoltHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Száműzött Fidesz-muszkli, kivégzett női kosárlabda - alja egy hét volt
Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél
Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon!
Te, sötétben bujkáló vízóraleolvasó-gátló, reszkess!
A szabadesésben lévő tesztváros - ünnepeljük együtt Páva Zsoltot!
A kegyvesztett fideszes nagykutyától Simicska újabb nagy dobásáig
Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel