Zárjuk ki a vadbarom képviselőket!
A Fidesz választójogi ötletelése akár hasznos is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a nyomorúságos magyar valóságban a hatalom bebetonozására szolgál majd. Cenzusnak ezzel együtt is lenne értelme, miután tele vagyunk hülyébbnél hülyébb miniszterekkel, államtitkárokkal és képviselőkkel.
Kezdődött az egész Orbán Viktor zseniális ötletével: miután pártjaink úgysem csinálnak semmit a kötözködésen kívül, az ország helyzete meg igencsak nehéz, ne kapjanak egy fitying állami támogatást se. Mindenki áldozatokat hoz (na jó, Simicska Lajos és a nemzeti nagytőkések épp ellenkezőleg), így ideje a politikusoknak is kivenni a részüket a nagy megszorításból.
A javaslat zseniális, elvégre melyik tisztességes magyar embernek ne lenne elege az ingyenélő politikusokból? Orbán ráadásul még abba a csapdába sem eshet bele, hogy egy kalap alá veszik a többi léhűtővel, hiszen ő már rég nem politikus, hanem törzsfőnök, sámán, filozófus egy személyben, mellékállásban pedig épp miniszterelnök.
Ahogy arra többen rámutattak, a javaslattal két kisebb probléma van. Az egyik az, hogy az a pénz, amit a kizsákmányoló politikusokon megtakarítanánk, és mondjuk a Közgép Zrt.-nek adnánk, meglehetősen csekély. Hasonló nagyságrendű közpénzből a magyar királyi televízión például egy olyan szappanopera fut, amit a kutya sem néz, ráadásul a pénz olyan apróságokból is összejönne, mintha mondjuk nem adnánk az exdoktor, exállamfő Schmitt Pálnak 150 millió forintért egy újabb lakást a már meglévők mellé, illetve ha nem közpénzből finanszíroznánk Kövér László házelnök gyerekkori vágyainak kielégítését.
Az ráadásul még a kisebb gond ezzel a javaslattal, hogy pofátlan hazugságon és cinizmuson alapul. Nyílt titok, hogy a nagy pártok (amelyekből mára alkalmasint egy, a Fidesz maradt) sosem ebből a nyilvános állami alamizsnából éltek, hanem pénzünk lenyúlásából kellőképpen felülárazott közbeszerzések, kenőpénzek és furfangos visszaosztások révén. Szerencsére 2010 tavaszán mindez megváltozott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének köszönhetően, a többi párt lopási engedélyét visszavonták, és megérkezett a nemzeti építőcég, a Közgép Zrt., amely lényegében minden beruházást megold nekünk okosba', közben pedig társaival együtt eltartja a Fidesz médiabirodalmát és csatolt részeit.
Így könnyű azt mondani, hogy minek nekünk az rongyos egymilliárd, csak sajna a többi párt nem mondhatja ezt. Van olyan, ami már nem oldhatja meg okosba' a finanszírozását, mások pedig sosem oldották meg, ez ma már lényegtelen: a populista javaslat átverésével a Fidesz olyan versenyelőnybe kerülne, amely után a választások puszta formalitások lennének. Na jó, némileg már most is annak tűnnek.
Miután a pártokat elvertük az állami zsírosbödön mellől, jöhet a választójogi reform második része, az előzetes regisztrációhoz kötött választójog, ami szintén nem ördögtől való elképzelés önmagában. Ami azt illeti, mind az állami támogatás megszüntetése, mind az előzetes regisztrácó bevezetése működőképes mintákra épül, így néz ki például az Egyesült Államok politikai rendszere. Az előnyök nyilvánvalóak: a magánszemélyek és cégek többé-kevésbé nyilvánosan adakoznak a nekik szimpatikus politikusoknak és pártoknak (ha pedig nem, akkor az arrafelé még őrkutyaként működő média többnyire hidegre teszi őket), az előzetes regisztráció révén pedig a demokrácia irányába elkötelezett állampolgárok vesznek részt a választáson.
A cél elvileg hasonló lenne Magyarországon is, ahogy a Fidesz egyik politikusa kendőzetlenül és természetesen név nélkül megfogalmazta, így lehet kizárni a tudatlan vadbarmokat a rendszerből. Azonban mind az állami támogatás megszüntetése, mind az előzetes regisztráció esetében teljes mértékben hiányoznak a szükséges előfeltételek, jelesen a társadalmi fejlettség. Az első esetben gazdag és széles középosztályra és kiterjedt vállalkozói rétegre lenne szükség, a második esetben pedig felvilágosult, a demokrácia működését értő, abban hívő állampolgárokra, amivel visszaértünk a legelső feltételhez.
Az egyébként sem túl acélos középosztály leépítésében az elmúlt 22 évben mindegyik kormányzó erő elavulhatatlan érdemeket szerzett, a Fidesz például 2010 óta az alsó középosztály lenyomásában jeleskedik, az úgynevezett vadbarmokat legnagyobb számban pedig épp az elkötelezett szavazók között találjuk, akik magasról tesznek például arra, hogy egy ámokfutó Magyarország gazdasági csúcsminisztere, és arra, hogy igencsak rossz irányba mennek a dolgok. Őket egy dolog érdekli: ne kerüljön vissza a hatalomba Gyurcsány sátán, és ezért csak azért is a Fideszre szavaznak, majd kárörvendve élvezik a nyomort. A dolgot persze meg is fordíthatjuk: vannak olyan vadbarmok is, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy Gyurcsány Ferencnél alkalmatlanabb kormányfő talán sosem volt Magyarországon, és csakazértis rá szavaznak, hátha ezáltal eltakarodik Orbán sátán. Ha valakik, hát ez a két vadbarom típus regisztrálni fog a választásokra.
A vadbarmok természetesen nem így születtek, hosszú évek során hülyítette el őket a magyar politikai élet, leginkább a két vezér és járulékos alkatrészeik, Szijjártó Péter és Gréczy Zsolt. Ami azt illeti, a cenzust valahol itt, a politikusoknál kellene kezdeni: zárjuk ki a vadbarom választókat, rendben van, de akkor a választhatóság előfeltételeként minden politikai tisztségre pályázónak legyen kötelező egy iq teszt és egy alapos pszichológiai kivizsgálás. Hogy tetszik mindez, vadbarom vezetőink?
Szerző: Stemler Miklós | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Közgép, Orbán Viktor, képviselő, Simicska Lajos, választás, cenzus, pártfinanszírozásHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kaszára, polgármester úr! - olvasónk kiakadt
Látnokaink víg napjai - a kultúra és a nyomor városa
Haláli üzlet: ásd el magad!
Az ügyészség, a mutyi és Orbán csapata
Dohányinger
A csalás-lopás-hazudás helyi ügy és természetes
Ha már szívunk, nyaljunk is