Pert nyertek másodfokon a kirúgott szakszervezetisek

2016. június 30. 16:04 2016. jún. 30. 16:04

A Pécsi Törvényszéken másodfokon már pert nyertek a pécsi Honsa üzeméből kirúgott szakszervezetisek. Erre két és fél évet kellett várni, van, aki azóta sem tudott elhelyezkedni. Valahogy a fideszes városvezetésnek sem sikerült a pécsi emberek mellé állni ebben az ügyben.

Kirúgták a szakszervezet hangadóit

2013 novemberében hét szakszervezeti vezetőt és hangadót bocsátottak el egyik napról a másikra a kft-től. Burcsa Sándor szakszervezeti titkár akkor elmondta: 2013 nyarán alapítottak a cégnél szakszervezetet, mert szerintük a munkáltató semmibe vette a dolgozókat. Miután elkezdték a tagtoborzást, felhívták a titkárt az irodába, és felmondtak neki, majd még aznap a szakszervezet másik hat tagjának is. Ezután elkezdték kiléptetni a szakszervezeti tagokat. Csak később derült ki, hogy a mágikus módon ugyanezen a telephelyen működő Haico nevű cégtől is hasonló körülmények között küldtek el egy embert.

Az ügyből nemzetközi botrány lett. Először a helyi szakszervezetek és a Vasas állt ki a kirúgott pécsi emberek mellett. Benke Norbert szakszervezeti vezető már a botrány kipattanásakor elmondta: értetlenül állnak az eset előtt. Hozzátette, amit a Honsa tesz, az Európában és Magyarországon is példátlan. Mi több, vannak szakszervezeti vezetők, akik szerint a lépés szakszervezet-ellenes légkör kialakulását segítette Baranyában.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál nyertek

Az EBH elmarasztalta a céget, amit az megfellebbezett, de a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság másodfokon, jogerősen is a hatóságnak adott igazat.

Az EBH szerint jogsértést követett el a német munkáltató, de szólt a tanúk megfélemlítéséről és a szakszervezet-ellenes légkörről is.

Eközben a bíróságon…

A Honsát elmeszelő ítélet után Pécsi Munkaügyi Bíróság arra hivatkozva adott igazat a Honsának, hogy a szakszervezet létrehozását nem jelezték írásban a munkáltató felé. Erre az ítéletre, ami egyébként komoly felháborodást váltott ki, főleg szakszervezeti körökben, két évet kellett várni. Úgy, hogy 2015-ben egyetlen érdemi tárgyalás volt, amikor meghallgatták a cég képviselőjét.

Ámde másodfokon:

- A Pécsi Törvényszék másodfokon megváltoztatta az elsőfokú ítéleteket, és megállapította, hogy a Haico és a Honsa ügyében is rendeltetésellenes joggyakorlást valósított meg a munkáltató, és megsértette az egyenlő bánásmód elvét is – mondta Kremó Adrienn, a kirúgott dolgozók ügyvédje. – A Honsa a felmondás jogát visszaélésszerűen gyakorolta, de megállapította a bíróság azt is, hogy a dolgozókat szakszervezeti tagságuk miatt távolították el

.

A másodfokon eljáró bírói tanács nem fogadta el az alperes védekezését, miszerint nem tudtak a szakszervezetről, főleg mert maga az ügyvezető tett írásos nyilatkozatot arról, hogy annak feloszlatását követeli. Az események láncolatába az elbocsátás és a későbbi kiléptetés ténye is beleillett.

A kirúgott dolgozók kártérítést kapnak várhatóan egy hónapon belül. Van közöttük, aki a mai napig nem tudott elhelyezkedni.

Az EBH határozata és az arról született ítéletek már az első fokon eljáró bíróságnak is rendelkezésére állt, ahogy az ügyvezető ellentmondásos nyilatkozata is. Ezt firtató kérdésünkre Kremó Adrienn elmondta: semmilyen új bizonyíték nem volt, szerinte az első fokú ítélet több helyen iratellenes megállapításokat tartalmazott.

Helyreállt a hit

A kirúgott dolgozóknak a Vasas Szakszervezet nyújtott segítséget, régiós vezetője, Benke Norbert örömmel fogadta az ítéletet.

- Egyértelmű volt, hogy jogellenes magatartás folyt, a dolgozók, a szervezkedési szabadság ellen volt az egész – mondta Benke Norbert. – A másodfokú ítélet helyreállította a jogba és az igazságszolgáltatásba vetett hitem.

A szakszervezeti vezető szerint ez azt üzeni minden munkavállalónak: érdemes szakszervezetet alakítani, a munkáltatóknak pedig azt, hogy nem lehet kiskapukon ki-be járkálni, bárhonnan jött a befektető.

Akkor sem, ha a politika szemet huny

2015 novemberében a Honsánál parádézott Páva Zsolt polgármester Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárral, ám a szakszervezeti botrány helyett Baranya gazdaságának fejlődéséről beszéltek.

A pécsi polgármester lapunknak akkor elmondta: nem akarja a kérdés fontosságát csökkenteni, de van egy perspektivikusan, jól működő cég, amely prémiummárkáknak szállít, a termékek világszínvonalú minőségben készülnek. Így a szociális és érdekképviseleti problémák mellett sem lehet szemet hunyni afelett, hogy jelentős termelő cégként működnek. Páva szerint az államtitkár vagy nem tudott a problémákról, vagy ha igen, próbálta ezt más módon megoldani.

Semmiképpen sem lehet a fideszes pécsi városvezetés fejére olvasni, hogy a szakszervezetek mellé állt volna. Benke Norberttől a sajtótájékoztatón megtudtuk: amikor a botrány kipattanása után Csizi Péter parlamenti képviselőhöz és akkor még alpolgármesterhez fordult, az azt mondta neki:

[align="center"]

„Norbi, ez a ti dolgotok.”

[/align]

Benke Norbert szerint az is elgondolkodtató, hogy mi motiválhatta az első fokon eljáró bíróságot egy ilyen mértékben iratellenes döntés meghozatalában, és az is, hogy miért nem vették egyáltalán figyelembe az EBH-féle döntéseket.