Villányon pörgött az ÁSZ - volt mit utóellenőrizni

2016. június 30. 08:10 2016. jún. 30. 08:10

Az előírt feladatok majdnem felét nem hajtotta végre Villány önkormányzata - derült ki az Állami Számvevőszék elektronikus sajtótájékoztatóján.

A közleményből kiderült: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte Villány önkormányzata utóellenőrzését. Az ÁSZ még 2013-ban értékelte az önkormányzat "belső kontrollrendszerének kialakítását, egyes kontrolltevékenységek és a belső ellenőrzés működését".

A mostani utóellenőrzés a javaslatok hasznosítására elkészített intézkedési terv végrehajtásának értékelésére irányult. Az utóellenőrzés megállapította, hogy az önkormányzat az intézkedési tervben szereplő 23 feladatból kilencet határidőben, egyet határidőn túl, kettőt részben hajtott végre. 11 feladatot azonban sehogy sem.

Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy az önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította-e ki a belső kontrollrendszert, megfelelően működtette-e a gazdálkodás folyamatában kulcsszerepet betöltő szakmai teljesítésigazolás és utalvány ellenjegyzés kontrollokat, biztosította-e a belső ellenőrzés szabályos és eredményes működtetését.

Az Önkormányzat az intézkedési tervben meghatározott 23 feladatból 11-et nem hajtott végre - írja az ÁSZ.

A polgármester nem kísérte figyelemmel az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségét, és nem intézkedett arról, hogy a kötelezettségvállalásokra pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban kerüljön sor.

A belső kontrollrendszer és a belső ellenőrzés működésével kapcsolatban rögzített hiányosságok tekintetében az esetleges munkajogi felelősség kivizsgálására az intézkedési tervben előírt bizottságot nem hozták létre.

A jegyzőt sem dicsérték agyon. Ő:

"Nem intézkedett a teljesítésigazolás szabályszerű végrehajtásáról, az érvényesítés megfelelő működtetéséről.

Nem alakította ki és nem működtette a hivatal tevékenységének, a célok megvalósításának nyomon követési rendszerét, az ellenőrzési nyomvonalat, valamint a hivatal tevékenységében és gazdálkodásában rejlő kockázatok felmérését dokumentált módon nem készíttette el.

Nem biztosította a minden tevékenységre vonatkozó folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzést.

Nem gondoskodott az adatok biztonságáról és védelméről, nem alakította ki az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükséges eljárási szabályokat.

Nem intézkedett továbbá az előírt stratégiai ellenőrzési terv elkészítéséről sem, és megfelelő tartalmú 2014. és 2015. évi ellenőrzési program készítéséről. Az intézkedési tervben rögzített feladatok végrehajtásáról az előírt nyilvántartást sem vezették."

Az ÁSZ az utóellenőrzésről szóló jelentésben javaslatot nem fogalmazott meg, viszont figyelemfelhívó levéllel fordult a polgármesterhez annak érdekében, hogy intézkedjen a szabályszerű feladatellátás elősegítésének biztosítására, a felelős vezetői magatartásban, a belső kontrollrendszer kialakításában és működésében rejlő kockázatok megszüntetése iránt.