Erre költenek 24 milliárdot a Pécsi Tudományegyetemen

2016. július 9. 10:11 2016. júl. 9. 10:11

Meghatározták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 24 milliárd forintból történő fejlesztésének főbb irányait a Modern városok program keretében.

A PTE közleménye felidézi: a kormány az év elején döntött arról, hogy 24 milliárd forinttal támogatja az egyetem fejlesztéseit, ennek célja, hogy 2020-ra megduplázzák a baranyai megyeszékhelyen tanuló több mint 2700 külföldi hallgató létszámát.

A támogatási összegből mintegy 15 milliárd forintot fordítanak a jövőre alapításának 650. évfordulóját ünneplő pécsi egyetemen az orvosképzés fejlesztésére: a pécsi orvoskar új oktatási épülettel gazdagodik, a jelenlegi elméleti tömb és az azt körülvevő park is teljesen megújul mintegy 11 milliárd forintos forrásból.

A gyakorlati orvosképzésben részt vevő klinikai központ több épülete is korszerűvé válhat mintegy 4 milliárd forintból, és ennek köszönhetően a betegek és hozzátartozóik komfortérzete is jelentősen javulhat - írták.

Az egyetem úgy látja, hogy a jelenlegi oktatási színvonalat csak akkor lehet megtartani, ha bővül az idegen nyelven is oktató orvosok köre, ezért a támogatásból a magasan kvalifikált, külföldre ment oktatók és kutatók hazacsábítására is fordítanának.

A fennmaradó mintegy 9 milliárd forintból felújítják többi között az egészségtudományi kar fenntartásába kerülő volt Csorba Győző Könyvtár épületét, valamint a Szepesi és a Vörösmarty utcai campust, a műszaki és informatikai kar pedig új műszaki laborépületet kap.

A tervezett fejlesztésben érintett a PTE Balassa János és a Damjanich Kollégiuma is, valamint korszerűbb körülmények fogadhatják majd a Hunyor vendégház lakóit is.

Korszerűsödik a következő években a bölcsészettudományi, a természettudományi, a gyógyszerésztudományi, valamint a kultúratudományi, pedagógusképző és vidékfejlesztési kar, a közgazdaságtudományi kar úgynevezett University Business Centerrel, a jogi kar nemzetközi kommunikációs teremmel bővül - részletezte a közlemény, amely szerint a művészeti karon "nemzetközi szinten is ritkaságszámba menő" hangszerek beszerzését is tervezik.

Jenei Zoltán, a PTE kancellárja egy a témában rendezett februári sajtótájékoztatón azt mondta: a 24 milliárd forintos induló keret - kiegészülve az európai uniós pályázati forrásokkal - négy év alatt 40 milliárd forintos fejlesztést jelenthet az egyetemnek.