Idén már nem dolgoznak tovább Szulejmán Szigetvár melletti sírkomplexumán

2016. július 15. 12:03 2016. júl. 15. 12:03

Pénteken zárulnak Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának idei ásatási munkálatai - mondta el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója a MTI-nek a Zrínyi Miklós - Szigetvár 1566 Emlékév keretében - a baranyai városban - rendezett csütörtöki sajtóbejáráson.

Az eseményen Hóvári János, a Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnökének vezetésével újságíróknak mutatták be a jubileumi események szigetvári helyszíneit, a város nevezetességeit, köztük a felújítás alatt álló szigetvári várat és a Szulejmán szultán sírkomplexumának feltárási helyszínét a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

A kutatócsoport vezetőjeként is dolgozó Pap Norbert tavaly decemberben jelentette be, hogy minden valószínűség szerint megtalálták Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is, és tisztázni kell az egymáshoz való viszonyukat - jegyezte meg akkor Pap Norbert.

Az erre irányuló ásatásokat és más vizsgálatokat májusban kezdte meg mintegy 15 magyar szakember és három török konzultáns, akik július 15-ig dolgoznak a helyszínen.

Az ásatás legújabb eredményiről Pap Norbert az MTI-vel közölte: a közelmúltban feltárt dzsámi után egy derviskolostor-részt (tekke) is feltártak. Onnan - többek között - ópiumpipa, játékhoz használt dobókockák is előkerültek.

A kutató hozzátette, hogy egy újabb épület nyomára bukkantak, ami azon a helyen került elő, ahol Szulejmán síremlékét védő katonák laktanyáját gyanították korábban is a kutatók. Ennek igazolása azonban már a következő kutatási szezon feladata lesz. Hóvári János az eseményen az emlékév programjainak újdonságaira térve elmondta: szeptember 10-én és 11-én Szigetváron Magyarország legjobb hagyományőrzőivel mutatják be a történelmi hűségnek megfelelően Zrínyi Miklós és társainak kitörését. A bemutatón mintegy ötven magyar katonát megtestesítő jelmezessel szemben legalább százötven török katona fog felállni.

Hóvári János az MTI-nek azt mondta, hogy Guinness-rekordkísérletre készülnek a szigetvári zeneiskola növendékei és tanárai, akik 1566 percen keresztül fognak augusztus 26-án és 27-én a Balatonon hajózni és a kikötőkben a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani.

A szigetvári várban múlt héten indult felújításra térve kifejtette: szeptemberig rendbe teszik a létesítmény parkját, világítását, a várfalakat. Az ünnepségek után pedig folytatódik a várban lévő kazamata-szálloda több évvel ezelőtt megkezdett építése, a pincék restaurálása; a munkálatok várhatóan 2017 év végégi befejeződnek.

Hóvári János szólt arról is, hogy a vár látogatóinak száma 30-40 százalékkal növekedett az elmúlt hónapokban.

A magyar, a török és a horvát államfő látogatásával, a meghívott nemzeteket bemutató tematikus napokkal, nemzetközi tudományos konferenciával, illetve szobor- és emlékműavatásokkal ünneplik Szigetváron és Pécsett Zrínyi Miklós és bajtársainak hősies helytállását.

A jubileum szeptember 7-i központi programján - a szigetvári vár ostromának 450. évfordulójának délelőttjén - várhatóan egyszerre látogat a baranyai városba Áder János meghívására Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.