MSZP: 3 milliárddal meg kell emelni a szociális gyermekétkeztetési forrást

2016. július 30. 16:24 2016. júl. 30. 16:24

Az MSZP költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta, a kormány 208 ezer gyereknek biztosít szünidei szociális étkezést, ami nem automatikusan jár, hanem a szülőknek kell igényelniük. Az ellenzéki politikus szerint erről a lehetőségről azonban nem tud minden érintett, így korábban csak 142 ezren vették igénybe az ingyenes étkezést.

Az MSZP ezen változtatva azt szeretné, ha minden rászoruló gyermek legalább naponta egyszer biztosan meleg ételhez juthatna, ehhez pedig a gyermekétkeztetésre szánt idei 5,3 milliárd forintos költségvetési keretet 8,4 milliárd forintra kellene emelni - mondta Bangóné Borbély Ildikó.

Az ellenzéki politikus katasztrofálisnak nevezte a kabinet szegénységellenes küzdelmét, megjegyezve: az utóbbi években a szociális kiadások csökkentésének arányában emelkedett a szegények száma.