Tizenegy premierrel készül az idei évadára a Pécsi Nemzeti Színház

2016. augusztus 23. 17:32 2016. aug. 23. 17:32

Megnyitotta a 2016/2017-es évadát a Pécsi Nemzeti Színház, szeptembertől jövő nyárig 12 új előadást mutat be a prózai tagozat, az opera és a Pécsi Balett összesen. A színházban folyó felújítási munkálatok október közepén érhetnek végig.

Rázga Miklós igazgató a keddi évadnyitó társulati ülés után arról számolt be, hogy az elmúlt évadban a teátrum kihasználtsága 95 százalékos volt és 30 százalékkal emelkedtek bérletbevételeik.

A színház az új évadban műsorra tűzi Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát és Giuseppe Verdi Macbethjét, a Pécsi Balett színre viszi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művét, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét pedig decembertől láthatja a közönség a nagyszínházban.

Bemutatják még Eisemann Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula Fekete Péter című operettjét, a Meseautó című zenés vígjátékot és Reginald Rose bűnügyi játékát, a Tizenkét dühös embert is.

A kamaraszínházi produkciók között szerepel Szűcs Zoltán Addikt című művének színpadi változata, amelynek ősbemutatóját októberben tartják. Műsorra tűzik még Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című színpadi játékát, valamint Anders Thomas Jensen Ádám almái című filmjének színpadi adaptációját. A kaposvári Csiky Gergely Színház Bagossy László mesejátékával, A sötétben látó tündérrel vendégszerepel októberben Pécsett.

Az idei évad új bemutatóiról itt, a továbbra is repertoáron maradt előadásokról itt, a jegyekről és bérletekről pedig itt találhatnak bővebb információkat.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója az évad egyik izgalmas produkciójaként emelte ki Bartók Béla A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című műveiből készült előadást, amelynek bemutatóját a Pannon Filharmonikusok kíséretével jövő márciusban tartják a Kodály Központban.

A Pécsi Balett Bartók A csodálatos mandarin című művével Sanghajban képviseli Magyarországot november 2. és. 6. között. A produkciót október 7-én a Müpában láthatja a közönség - tette hozzá.

Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója beszámolt arról is, hogy a pécsi társulat Peter Scheffer Amadeusával vendégszerepel szeptember 11-én a budapesti Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválja keretében.

Páva Zsolt polgármester kiemelte, amióta a "triumvirátus" - Rázga Miklós, Gulyás Dénes, Vincze Balázs - irányítja a színházat, azóta figyelnek a teátrum fizikai állapotára is. Ennek köszönhető, hogy a nézőtér feletti kupola és a díszletraktár födémje 68 millió forintból megújulhat - magyarázta a polgármester, és hozzátette: a nézőtér feletti kupola a hónap végére, míg a díszletraktár födémjének javítása október közepére lesz készen.

Az évadismertetőt követően Páva Zsolt, Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Csizi Péter, a megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke és Girán János (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere újságírók előtt premierbérletet váltott az évadra.