Így nyomorítaná meg a kormány a cafeteriát

2016. szeptember 23. 14:14 2016. szept. 23. 14:14

Vagy inkább a dolgozókat. Ha a mostani tervezet szerint fogadják a 2017-es SZJA törvényt, akkor azt a munkáltatók és a munkavállalók részéről ugyanazzal a két szótaggal lehet jellemezni: szívás. A kormány a magánnyugdíjak lenyúlása után az öngondoskodás megmaradt lábát is amputálni készül.

Fontos, hogy egyelőre tervezetről van szó, de a szomorú tapasztalat az, hogy egy ideje csont nélkül bevezetnek bármilyen törvényt. Ha pedig ez az ijesztgetés, és a tényleges szabályozásban csak a melósszívatás fele marad benn, az is bőven elég lesz, hogy ingatag megélhetésű családokat a szegénységbe lökjön. A cafeteria plusz adóterheit ugyanis aligha nyelik le a munkáltatók. Főleg nem a kicsik.

Az egész tervezet beláthatatlan, ezért merítünk belőle néhány példát. Most szólunk: fájni fog.

- Míg a versenyszférában a kedvezményes adózással adható juttatások határa 450, addig a közszférában 200 ezer forint

- Még ez a kedvezményes adózás is 34,51%

- A fenti értékhatárt meghaladó juttatások adóterhe 49,98%. Igen, a bűvészkedés nélkül éppen a fele!

2017-től már nem lesz kedvezményes adózású, azaz gyakorlatilag 50%-os adóval sújtják többek között a munkahelyi étkezést, az étkezési utalványokat, a helyi bérlet támogatását, az iskolakezdési támogatást, az önkéntes nyugdíj-, az egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatást.

Benke Norbert, a Vasas Szakszervezet regionális vezetője szerinte a tervezet megdöbbentő.

- Pont az egész nyugati világban szajkózott öngondoskodás ellen hat a tervezet – mondta a szakszervezeti vezető.

– Ha egy részét az erre fordított összegnek készpénzben oda is adják, az már sosem kerül be valamilyen betétszámlára, a mai helyzetben felélik a családok, elviszi a rezsi és a napi megélhetés. Ha ezt így megszavazzák a Parlamentben, akkor a magánnyugdíjak lenyúlása után az öngondoskodás másik lábát is kirúgják a bérből élők alól.

Benke szerint ahol van szakszervezet, még lehet esély egyezkedni a munkáltatókkal, és ezt szerinte minél hamarabb el is kell kezdeni. Ám a kis- és középvállalkozásoknál egyszerűen készpénzesítik majd a juttatásokat, már amekkora összegig erre egyáltalán lehetőség van, a többivel nem fognak szuttyogni.