Még mindig Bodában gondolkodnak az atomhulladék-temető kapcsán a szakemberek

2016. szeptember 24. 12:33 2016. szept. 24. 12:33

Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei nem találtak kizáró okot egy majdani, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítására.

Kereki Ferenc, az RHK ügyvezető igazgatója a Baranya megyei Bodán, a lakosság informálását szolgáló szombati Tájoló Nap nyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy június közepén fejeződött be annak a nagyjából 700 méter hosszú és 2-6 méter mély kutatóároknak a kialakítása, amelynek segítségével pontosabb információkat kaptak a nyugat-mecseki térségről. Az elsődleges eredmények szerint a környéken stabil a kőzetszerkezet, a vizsgált részen az utóbbi százezer évben nem zajlottak le komolyabb felszín alatti mozgások.

Emellett a 2014-ben lezajlott fúrások tanúsága szerint a kőzet jó vízzáró tulajdonságokkal bír. Ez a két szempont igen fontos egy mélységi, nagy aktivitású hulladékok befogadására szolgáló tároló helyszínének kiválasztásánál - részletezte. Az eredmények összesítése után, szűkítve az érintett területen, újabb kutatásokba kezdenek.

A RHK Kft. tevékenységéhez - így a nyugat-mecseki kutatási programhoz is - a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap biztosítja a fedezetet. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: az idei feladatok teljes költsége - beleértve a kutatóárok kialakításának ez évi munkálatait is - mintegy 400 millió forint.

A tizenharmadik Tájoló Napon Kovács Győző, Boda polgármestere, a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke azt mondta, hogy habár még évtizedek választják el őket attól, hogy a kedvező kutatási eredmények és a lakosság támogatásának megléte esetén elindulhasson egy tároló építése, már most fontos a rendszeres tájékoztatás és az itt élő emberek érdekeinek képviselete.

Szakemberek még az 1990-es években választották ki a bodai térséget az ottani agyagkő mostanra már bizonyítottan világviszonylatban is ritka vízzáró tulajdonságai miatt, mint lehetséges helyszínt egy nagy aktivitású hulladéktároló létesítésére. Akkor kezdődtek a földtani kutatások annak felmérésére, hogy a terület alkalmas lehet-e a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a hazánkban keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.