Sikerült: a civil aktivistáké lesz a főtér október 23-án

2016. október 12. 13:44 2016. okt. 12. 13:44

Sikerült megegyeznie Heindl Péternek és a ZSÖK-nek, így október 23-án este az ellenzéké lesz Pécs főtere. Amilyen megmozdulások kinéznek arra a napra, nem teljesen mindegy.

„Kétnapos rendőrségre járás eredményeként ma reggel sikerült egyezséget kötni a Zsolnay Örökségkezelő Kft-vel. Írásban vállalták, hogy előre hozzák a városi program befejezését a Széchenyi téren, és ötkor megkezdik a kipakolást” – írja Facebook-oldalán Heindl Péter civil aktivista. Aki egyben bejelentette azt is: október 23-án este 6-kor tüntetés lesz a pécsi Széchenyi téren.

Erről a szervező azt írja: a tüntetés nem pártszervezésű, hanem civil kezdeményezés, de „minden pártaktivistának, akár magasabb tisztséget viselőnek is ott a helye, aki polgártársaival együtt

  • kész cselekedni azért, hogy a 2010 után elvett szabadságjogainkat visszaszerezzük,
  • kész tenni azért, hogy a jogtipró, végtelenül korrupt hatalom legkésőbb 2018-ban megbukjon,
  • kész elfogadni, hogy az együttműködés mostani célja nem az, hogy egyik, vagy másik ellenzéki párt a többiek kárára erősítse ellenzéki pozícióit az Orbán-kormányzat által kiírt választáson, hiszen a 2011-es, Orbán-féle választási rendszer célja éppen az, hogy az ellenzékiek ezt tegyék,
  • kész ennek érdekében elfogadni azt, hogy a pártok egymás közötti demokratikus versenye a választók megnyeréséért azután esedékes csak, hogy a jelen hatalmat közösen megdöntöttük. Csak ezután kerülhet sor egy tisztességes, arányos választási rendszerben olyan új választás megtartására, amelynek a tétje már a pártok, vagy nem-pártjelöltek közötti szabad verseny.”
  • Október 23-ára várhatóan elég vérmes megmozdulások lesznek a fővárosban, nem teljesen függetlenül például a Népszabadság felszámolásától. Többek között ezért sem teljesen mindegy, hogy a pécsi demokrata erők hol tudnak ezekhez csatlakozni.