Per lehet a letakart síremlék-ügyből

2016. november 11. 08:08 2016. nov. 11. 08:08

Mint ismert, halottak napján szembesült egy hetvenéves asszony a pécsi temetőben azzal, hogy eltüntették édesanyja nevét a sírjáról. A temető vezetője kitérő választ adott arra, hogy szerintük történt-e kegyeletsértés, a hozzátartozók pert fontolgatnak.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy egy pécsi nő nevét rokonok eltüntették a sírjáról annak felújításakor. Ezzel a halott lánya, egy idős asszony most, halottak napján szembesült.

A sír kezelője a család egy másik ága, a közvetlen hozzátartozók szerint ezt nem tehették volna meg. A temetőt kezelő céget is megkeresték az ügyben, ahogy mi is.

Kérdéseinkre Papp Roland a Pécsi Köztemető vezetője azt írta: az ilyen munkák esetében napidíjat kell fizetni, és „gyakorlatilag az ügyfél a kontroll, aki tudja mit rendelt meg, és annak megfelelően történt-e a teljesítés a vállalkozó részéről”.

A temető kezelője, mint írta, nem ellenőrzi a munkálatokat, mert „a sírhely felett rendelkező joga, hogy milyen feliratot készített a sírjelre. Sírjelen levő feliratra vonatkozólag a jogszabály csak a közízlést sértő, vagy oda nem illő felirattal ellátott sírjel elhelyezését tiltja”. Kifejtette továbbá, hogy írásos panaszt annak kifejezett felajánlása mellett sem tett az eset után hozzánk forduló hölgy, mely során megvizsgálhatóak lennének körültekintően a körülmények. „Természetesen az ügy megfelelő kezelésében az üzemeltető továbbra is segít feltárni az ügy körülményeit, illetve a vélhető félreértések okait” – így Papp Roland.

Lesz is min segíteni, mert a hozzátartozók türelme egyre fogy.

Az ügyben ismét megkerestük az érintett családot. A temetőben tett látogatáskor sokkot kapott asszony fia a Pécsi STOP-nak elmondta: amikor megkérdezte telefonon, hogy mi a teendő egy síremlék felújításakor, a cégtől azt a választ kapta, hogy be kell mutatnia egy tervrajzot, egy kézzel rajzolt mintát, amit ellenőriznek, és ha megfelelő, akkor engedélyezik.

- Nem igaz, hogy a jogszabály csak a közízlést sértő vagy oda nem illő felirattal ellátott sírjel elhelyezését tiltja – mondta a férfi. – A Legfelsőbb bírósági állásfoglalás szerint ​az elhalt emlékének megsértését jelenti, ha nevének megjelölését indokolatlanul mellőzik, megváltoztatják, vagy eltorzítják​.

Azon meg végképp kiakadt a hozzátartozó, hogy a cégvezető szerint felajánlották családjának az írásos panasztételt.

– Testvérem és édesanyám a reklamációra azt a választ kapták a cég irodájában, hogy egyezzenek meg a "tettessel", mert ők nem tehetnek semmit! – így a panaszos.

– El tudja valaki képzelni azt, hogy egy ilyen felháborodottság és kétszeri személyes látogatás után nem írják meg azonnal ott a helyszínen a panaszt? Ez nevetséges, valótlan és roppant sértő! Véleményem szerint a temető vezetése csak megpróbálja eltussolni a felelősségét - fogalmazott.

A férfi hozzátette: az "elkövetővel" szemben bírósági úton érvényesítik igazukat, de azt is fontolóra veszik, hogy a temető ellen is kártérítési pert indítanak.​