Még a kávéfőzőt is ellopták

2016. november 19. 12:29 2016. nov. 19. 12:29

Két nő nyomott fel egy homorúdi házat még a tavasszal, a mostanáig tartó nyomozás iratait a minap küldte át a rendőrség az ügyészségre.

A hatóság tájékoztatása szerint a nők megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy március 8-án 14 óra körül betörték egy homorúdi ház ablakát, bementek az ingatlanba, és onnan kenyérpirítót, hősugárzót és kávéfőzőt loptak.

A rendőrök egy órán belül elfogták a két nőt, akik a gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök a 18 éves kaposvári és a 23 éves homorúdi nő ellen lopás vétség elkövetése miatt nyomoztak, ezt a napokban befejezték, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.