Ajaj: csak papíron vették meg a fűnyírókat?

2016. november 26. 17:57 2016. nov. 26. 17:57

15 millió forint hiányzik a Dombóvári Futball Club (DFC) kasszájából - mondta Szabó Loránd, a város polgármestere, a klub elnökségi tagja. Ismeretlen tettes ellen már feljelentést is tettek.

Dombóváron mindig forr a levegő, most – az egyébként rendkívül sok sérüléssel sújtott – futballklubnál dőlt ki egy korábbi csontváz. A korábbi DFC-elnök, Právics Attila június 20-án mondott le az elnökségi pozíciójáról – írta meg a 7200 című dombóvári lap. Szabó Loránd szerint már az átadás-átvételi procedúránál kiderült, hogy a csapat kasszájából több mint 5 millió forint hiányzik. Hozzátette: a mai napig nem derült ki, hova tűnt a pénz. Ezen kívül több olyan számlát is találtak, amelyek mögött feltételezhetően valós teljesítés nem történt - hangsúlyozta Szabó Loránd. Mint mondta, ezeket papíron vásárolta az előző elnökség magánszemélyektől, a klubnál azonban semmi sem lelhető fel.

Mindemellett nemrégiben megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a hiánypótlás az úgynevezett TAO-s pénzek elszámolásával kapcsolatosan is, amelyből kiderült, hogy két fűnyíró traktort is vásárolt a klub korábban, darabját 4,3 millió forintért.

Igen ám, de a két haszongépet, mint kiderült, csak papíron vették meg a Humán Park D. Kft.-től, amelynek Paiter István, a Fidesz volt képviselőjelöltje a vezetője - emelte ki Szabó, aki szerint nagyon hosszú procedúra lesz, mire a végére tudnak járni az ügynek.

Mindezek miatt mintegy 15 millió forintot vissza kell fizetni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. Az elnökségi tag hozzátette: a sikkasztás mellett felmerülhet a csalás és okirat-hamisítás gyanúja is.

Az elnökség tagjai megtették a hatóságok felé a feljelentést ismeretlen tettes ellen.