Olyat láttak a baranyai madarászok, amilyet még soha!

2016. december 4. 11:21 2016. dec. 4. 11:21

32 évnyi bagolyvédelmi munka alatt nem láttak olyan különös lakótársakat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület baranyai munkatársai, mint ami az egyik költőládában fogadta őket.

A baranyai templomtornyokba kihelyezett 161 költőládából idén 69-et foglaltak el költésre a madarak, a szakemberek összesen 70 pár gyöngybagoly, 11 pár macskabagoly és 2 pár vörös vércse megtelepedését rögzítették - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány közös, aktuális hírlevelében.

Mint írták, három fészkelőhelyen a macskabaglyok kirepülése után gyöngybaglyok is költöttek. Kuriózumnak számított, hogy az egyik ládában egyidejűleg költött a vörös vércse és a gyöngybagoly, előbbi a külső, utóbbi a belső rekeszben ült. A szakemberek bagolyvédelmi munkájuk 32 éve alatt nem találkoztak még ilyen esettel.

A költési időszak érdekessége, hogy az enyhe tél ellenére a baglyok zöme később kezdett el költeni. A viszonylag korán költő párok kevés fiókát reptettek, de nyár közepére jelentősen megváltozott a helyzet. A július-augusztusi gyűrűzések során már 6-9-es fészekaljak is előfordultak, ekkor tetőzhetett a táplálékul szolgáló rágcsálók állománya.

A költő párok száma mindössze hárommal nőtt a tavalyihoz képest - áll a hírlevélben. Ez jól jelzi, hogy az előző költési időszakban kirepült kevés fióka (168 pld.) az enyhe tél ellenére sem volt képes jelentősebben növelni a populációt. A második költések aránya viszont elérte a 25%-ot, részben ennek is köszönhető, hogy 295 fióka repült ki.

A közlemény szerint a védelmi program 1987-es kezdete óta eddig 4654 gyöngybagolyfióka (1160 költés), 668 macskabagoly-fióka (268 költés) és 17 vörösvércse-fióka (4 költés) nevelkedett fel a költőládákban.

Hajrá, baglyok!