Új csarnokot építene a PVSK - a Jobbik aggódik

2016. december 7. 16:11 2016. dec. 7. 16:11

Új multifunkcionális csarnokot építene a PVSK a Verseny utcában, a létesítmény bruttó 940 millió forintba kerülne, az önkormányzat 100 milliót adna az egyesületnek. Fogarasi Gábor jobbikos képviselő szerint jobb lenne azt a pénzt a kivitelezőnek utalni, mivel az új létesítmény műszaki paraméterei sem ismertek.

Tao-pénzekből és önkormányzati segítségből épülne az új csarnok

Új, multifunkcionális csarnokot építene magának a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) a Verseny utcában a mostani csarnoka helyett, mivel az már egyre leromlottabb állapotban van, és nem felel meg a kor követelményeinek - derült ki egy önkormányzati előterjesztésből.

A dokumentum szerint a bruttó 940 millió forintos beruházás 70 százalékát Tao-pénzekből (társasági adó) fedezné az egyesület, a maradék 30 százalékot önerőből oldanák meg.

"A tervezői költségvetés szerint a beruházás bruttó 940 millió forintos költségének forrás-összetétele 70 százalék Tao-támogatás – 30 százalék önerő megoszlásban a következő:

  • Tao támogatás 2014-2017 évekre: 418 millió forint
  • Tao támogatás 2017/2018 évre: 240 millió forint
  • Önerő: 282 millió forint
  • A PVSK megkeresése szerint a megvalósításhoz a PVSK-nál 82 millió forint saját forrás áll rendelkezésre, ezért azt kérték az önkormányzattól, hogy 200 millió forint összegű hozzájárulást biztosítson az önerőhöz"

    - olvasható az előterjesztésben.

    Az önkormányzat azonban csak 100 millió forintot adna bele a projektbe (azt is két részletben, 2017-ben 60, míg 2018-ban 40 milliót), mert "reális esély látszik arra", hogy a másik 100 milliót a Pécsi Tudományegyetem dobja be a kalapba.

    A 100 milliós támogatásért cserébe a városvezetés azt szeretné, hogy "az önkormányzati hozzájárulás teljes beruházási költséghez viszonyított arányában az önkormányzat kapjon tulajdonjogot a felépítményben, melyről felek a használatbavételi engedély kiadását követő egy éven belül állapodnak meg. További ellentételezésként az együttműködési megállapodásban harmadik félként résztvevő PSN Zrt, mint az önkormányzati sport közfeladat ellátásában résztvevő társaság, kapjon lehetőséget a sportlétesítmény ingyenes használatára."

    Mivel tao-pénzeket használnak föl az építkezéshez, így az ingatlant legalább 15 évig sportcélokra kell elsődleges piaci alapon hasznosítani úgy, hogy "az ingatlant iskolai és diák-, főiskolai-, egyetemi sportesemények, szabadidősport események és más, közösségi célú események lebonyolítása céljából naponta a sportcélú ingatlan üzemidejének legalább 20 százalékában és évente legalább 10 napon ingyenesen vagy kedvezményes áron hasznosítja".

    Mindezek mellett az iskolai törzsidőben - azaz reggel 7 óra és 13:30 közt - a tornateremhiánnyal küzdő iskolák itt tarthatják meg ingyenesen a mindennapi testnevelési óráikat.

    Az igénybe vett adókedvezmény mértékében az állam jelzálogjogot kap az ingatlanra - derül ki az előterjesztésből.

    Jobbik: inkább a kivitelezőnek adják a város 100 millióját

    Az új csarnokkal kapcsolatban Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót december 7-én.

    Fogarasi elmondta, az önkormányzat a 100 millió forinton túl is támogatni fogja a PVSK-t, mivel az eddigi évektől eltérően most decemberben fog szavazni a közgyűlés a következő 3 éves sporttámogatásokról. Ott a PVSK tisztán 60 milliót kap a három évre (évenként 20 millió), ám mivel a PVSK-Marketing Kft. is szerepel évenkénti 26 millió forinttal két címszó alatt, így a sportkörhöz összesen évente 46 millió forint érkezik.

    A képviselő kifejtette, nagyon kevés információ, műszaki paraméter áll rendelkezésre jelenleg az új csarnokról, éppen ezért a Jobbik inkább azt szeretné, ha az önkormányzat a felajánlott 100 millió forintot a majdani kivitelezőnek adná. Az eljárás jogi úton lehetséges - tette hozzá.

    Fogarasi elmondta, a mostani sporttámogatásoknál nem tudni, hogy ki és mi alapján döntött az összegekről, ugyanis ő mint népjóléti és sportbizottsági alelnök nem látott semmilyen előzetes kalkulációt a kérdésben.