FDSZ: bérfeszültséget okoz a jövő évi béremelés a felsőoktatásban

2016. december 18. 10:31 2016. dec. 18. 10:31

Jó dolognak tartja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a minimálbér és a garantált bérminimum 2017-ben esedékes emelését, de úgy látják, hogy ezzel a kormánynak sikerült szétvernie a bértáblát a közszférában. Az FDSZ szerint a felsőoktatásban dolgozó közalkalmazottakat jobb bérekkel is ösztönözhetné a kormány.

Állásfoglalást adott ki a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezet (FDSZ) a 2017-es minimálbér és garantált bérminimum emelése kapcsán.

Mint az az állásfoglalásban olvasható, az FDSZ - az Értelmiségi Szakszervezet Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) egyetértésben - "üdvözli a minimálbér és a garantált bérminimum 2017-re és 2018-ra történő jelentős mértékű emelését, ugyanakkor megállapítják, hogy ez az emelés "szétverte" a közszféra bértáblákat, ezért a magasan képzett és hosszú idő óta dolgozó közszféra munkavállalók elégedetlensége nő."

Az FDSZ szerint "a jelentősen megemelt garantált bérminimum a közalkalmazotti bértáblának kétharmadát lefedi, ami így ugrásszerűen növeli a már korábbi években kialakult bérfeszültséget.

Hozzáteszik: a bértábla differenciálatlansága miatt nem töltheti be eredeti funkcióját, elveszíti ösztönző, megtartó képességét" - olvasható a 24.hu cikkében.

A szakszervezet támogatja az ÉSZT és a SZEF követelését, hogy "a közalkalmazotti bértábla A1 tétele 3 éves időszakban (2017, 2018, 2019-ben) érje el a minimálbér mértékét, és a C1 tétel pedig a garantált bérminimum mértékét", a minimálbér pedig haladja meg a létminimum értékét - áll az állásfoglalásban.

"Meggyőződésünk, hogy a felsőoktatásban az oktatást/kutatást támogató munkakörben dolgozó közalkalmazottak munkatapasztalata és megszerzett szakirányú tudása jelentős értéket képvisel, elismerésének és ösztönzésének a bérezésben is tükröződnie kell! Biztosítani kell a képzettséget és a szakmai gyakorlatot figyelembevevő differenciált béremelést! Megfontolandónak tartjuk ágazati illetménypótlék-rendszer kidolgozását a felsőoktatásban a közalkalmazotti bértábla szerint javadalmazott dolgozók számára!" - olvasható a 24.hu cikkében.