Pécsi egyetemi vesztegetés: oda a lényeg

2017. január 9. 13:32 2017. jan. 9. 13:32

Megint megszüntették a pécsi egyetemi vesztegetési pert, megint a vádirat alkalmatlansága miatt. A tavaly nyárival ellentétben most a Győri Törvényszék csak az első vádpontot vette ki az eljárásból – na de mit ér egy egyetemi vesztegetési per egyetem és vesztegetés nélkül?

A Győri Törvényszék hétfőn délelőtt hozta meg a végzést, amellyel megszüntette az eljárást a pécsi egyetemi vesztegetésként elhíresült per első vádpontjában. Úgy tudjuk, a bíróság még ma is megadta a lehetőséget az ügyésznek, hogy pontosítsa a vádiratot, ám ez nem történt meg. Ezután szünetet rendelt el, majd kihirdette a döntést. Ez alapján az eljárást a vádirat alkalmatlansága, annak nem törvényes volta miatt szüntette meg.

Ez volt az a vádpont, amely magát a vesztegetést, a csalást taglalta, amelyben az egyetemet érte hátrány. Innen kapta a közkeletű nevét az eljárás, emiatt kattogtak a bilincsek és kerültek egész vagyonok zár alá. Ezt a vádpontot tárgyalta a Győri Törvényszék öt bírósági éven át, ez szólt arról, hogy túlszámlázással, visszaosztással megkárosítottak az egyetemet.

A döntés ellen fellebbezett az ügyészség, ám ha ez nem jár eredménnyel, akkor kikerül az ügyből maga a Pécsi Tudományegyetem – legalábbis sértettként, munkavállalói vádlottként még maradnak. Valamint mintegy tíz terhelt, akik a többi vádpontban nem érintettek.

A Győri Törvényszék tanácsa tavaly nyáron már megszüntette az egész eljárást, akkor is a hiányos, tárgyalásra gyakorlatilag alkalmatlan vádirat miatt. A végzést akkor felülbírálta az ítélőtábla.

A Pécsi STOP úgy tudja, a tárgyalás kedden a harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódna egy másik vádpontban, ám ő Németországban van, így nagy kérdés, mi lesz a következő lépés.