Elvették a bányászoktól a művelődési házat

2017. február 8. 11:16 2017. feb. 8. 11:16

A két kezükkel építették a bányászok Pécs-Somogyon, de az iskolák államosításával le kellett mondaniuk róla. A DK alelnöke szerint Páva Zsolt polgármester és testvére, Péter ezt egy családi ebéd közben is meg tudná oldani.

Sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció több vezetője kedden délután a Slyvenben.

Kunszt Márta, a DK baranyai elnöke elmondta: kedden részkongresszust tartottak a régió három megyéjében. Ez elsősorban a párt március 4-én esedékes országos tisztújító kongresszusát előzi meg, a tagságnak az a része, aki a budapesti rendezvényen nem tud részt venni, itt elmondhatta a véleményét. Foglalkozott a rendezvény a Sokak Magyarországa programmal is - erről már Varju László, a DK alelnöke beszélt. A még nyitott program az élet sok területével foglalkozik, például az egészségüggyel. Varju megdöbbentőnek nevezte, hogy egy működő kórházban ötnapos holttestet találjanak.

Varju baranyai illetőségű, Pécsen dolgozott uránbányászként. Így különösen elképesztőnek tartja, hogy Pécs-Somogyon elvették a bányászoktól és bezárták azt a művelődési házat, amelyet az itt élők a saját kezükkel építettek. Varju szerint ezt az oktatás államosítása tette lehetővé: az iskolai tornatermet felújították, de már az állami iskolafenntartó kezeli. Kiemelkedően felháborítónak találta, hogy a bányászok védőszentjének ünnepét az udvaron, esőben kellett megtartania azoknak, akik a házat felépítették, mert nem mehettek be.

Ahol eddig esküvőket tartottak, mostantól nem fognak, mert zárva van az épület. Pedig itt működött a Somogyi Idősek Klubja, a Mecseki Bányász Szakszervezete nyugdíjas tagozatának irodája, a Tegyünk Egymásért Egyesület, a nyugdíjas bányászklub, a Máltai Szeretetszolgálat, az Iskolatörténeti gyűjtemény, az iskola tornaterme valamint a Bányásztörténeti gyűjtemény. Ezekből a funkciókból viszont mára csak a tornaterem maradt. Civil szervezetek most Páva Zsolt polgármesterhez fordultak, ehhez csatlakozott a DK is.

Azt kérik a polgármestertől: segítsen megoldást találni arra, hogy a házat hétvégén is lehessen látogatni. Így a fent említett szervezeteken kívül helyet tudnának biztosítani a Kulturális és Környezetvédelmi Sportegyesület próbáinak, az Igrice Citera zenekarnak, valamint a helyi Polgárőr Egyesületnek is.

Varju szerint ezt Páva Zsolt polgármester és testvére, az iskolafenntartó helyi vezetője, Páva Péter ezt akár a konyhaasztalnál is könnyen meg tudnák oldani.