Nyugdíjas parlamentet indít minden megyében az MSZP

2017. február 23. 14:59 2017. feb. 23. 14:59

Elfogadhatatlannak tartja az MSZP a kormány nyugdíjpolitikáját, éppen emiatt minden megyében nyugdíjas parlamentet hívtak össze. A párt célja, hogy 2018-ban már senkinek se kelljen 28 ezer forintos nyugdíjból megélnie, mert abból aligha lehet.

Nyugdíjas parlamentet tart minden megyében az MSZP, Baranyában Szakács László, a párt megyei vezetője, Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, Mesterházi Attila és Korózs Lajos országgyűlési képviselők, valamint Villám József, az MSZP nyugdíjas tagozatának elnöke tartotta meg a fórumot csütörtökön a pécsi Iparosházban.

Szakács László elmondta, sokat lehet köszönni a nyugdíjasoknak, nélkülük sehol sem lenne az ország ma, miközben a fiatalok elvándorlása miatt az egyetlen vásárlóerővel lassan már csak ők bírnak - még ha ez az erő alacsony, mert a nyugdíjak is azok.

Az országgyűlési képviselő kifejtette, Baranyában különösen fájó a rokkantsági és szakmai nyugdíjasok helyzete, akik az egészségüket áldozták fel például a bányászatban, most pedig a kormány megvonta a nyugdíjukat, és 28 ezer forintból kellene megélniük. A lépéssel a kormány a foglalkoztatási statisztikát akarta javítani, de teljesen rossz az irány és az elgondolás.

Gúr Nándor, a párt alelnöke a nyugdíjak sokféleségéről beszélt, szerinte elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon van 28 ezres, meg ötmilliós havi nyugdíj. Egy ilyen rendszerben szükség lenne a rugalmasságra, de ez teljesen hiányzik, mert azt is kirekeszti a munka világából, aki ugyan betöltötte a korhatárt, de még dolgozna.

Gúr kifejtette, a Fidesz-kormány 7 éves működése óta egy fillérrel sem nőtt a nyugdíjalap, az ma is 28 500 forint - ezt legalább 50 ezer forintra kell növelni.

Korózs Lajos országgyűlési képviselő kitért rá, hogy egy 110 éves intézményt, a társadalombiztosítást sikerült eltüntetnie a kormánynak, ma már csak az időskori nyugdíjnak van alkotmányos védelme, a tb nincs benne az alaptörvényben. Korózs felsorolta a nyugdíjak leépítését: először a szakmai nyugdíjak jöttek (mint a rendvédelmiseké), amelyeket ráadásul meg is adóztat a kormány az öregségi korhatár eléréséig. Ezt követte a rokkantsági nyugdíj körüli ügy, mikor rokkant emberek álltak a felülvizsgálati rendszer előtt, mint egy kivégzőosztagnál. Azután pedig a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárd forintját síbolta el a kormány - magyarázta a politikus.

Korózs szerint egy stadion árából meg lehetett volna oldani például a rokkantak nyugdíjkérdését, ezek a lépések nagyon fognak fájni az országnak, főképp a mostani fiatal generációnak.

A képviselő hozzátette, az, hogy a Fideszben politizáló nyugdíjasok, mint Pintér Sándor belügyminiszter, vagy Fónagy János, de ide lehet sorolni a KDNP-s Harrach Pétert, a nyugdíjuk mellé fölveszik a nem kevés miniszteri, képviselői és egyéb díjazásukat, az lehet, hogy jogszerű, de hogy erkölcstelen, az biztos.

Villám József, a nyugdíjas tagozat elnöke elmondta, a Fidesz első lépései közé tartozott az idősügyi tanács átformálása, ahol most már lassan egy nyugdíjas sincs. Ő úgy látja, a nyugdíjasokat, időseket képviselő szervezeteknek egyesíteni kell az erőiket, éppen ezért kezdték el a nyugdíjas parlamentet is, amely minden megyében összegyűjti majd a problémákat és észrevételeket. Az országjárás után Budapesten tanácskoznak a 19 megye küldöttjei, állásfoglalásukat követően pedig a 2018-as választásig fognak dolgozni az idősek helyzetének javításán, hiszen hárommillió emberről van szó.

Mesterházy Attila arról beszélt, nyomást akarnak gyakorolni a kormányra a nyugdíjasok kapcsán, tisztességes nyugellátást akarnak, a svájci indexálásra kell visszatérni. Hozzátette, a Fidesz elemeiben több szocialista ötletet megvalósított már (béremelés, alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése), hiába szavazták le a parlamentben az erről szóló MSZP-s javaslatokat.