Hűvös, szeles tavasz jut a furcsán kettévágott hétre

2017. március 12. 15:34 2017. márc. 12. 15:34

Az előttünk álló napokban sem fog túrára, kirándulásra csábítani az időjárás: élénk lesz a szél, a nap a felhők közül fog leskelődni, éjjel fagyhat, a nappali hőmérséklet pedig inkább a 10 fokhoz lesz közelebb, mint a 20-hoz.

Hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a nap első felében napos időre számíthatunk az ország legnagyobb részén, de napközben a Dunántúl északi felét leszámítva erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, csapadék azonban nem valószínű, legfeljebb a Tiszántúlon lehet egy-egy zápor. Az északi, északkeleti szél Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a környékén megerősödik, másutt csak élénk széllökések lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul, északkeleten lehet legenyhébb az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között valószínű.

Kedden a Dunántúlon gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre lehet számítani, keletebbre ugyanakkor csak rövid napos időszakok várhatók, és arrafelé helyenként záporeső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél nagy területen élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, a Dunántúlon és az északi völgyekben lehet néhol fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű, Nyugat-Dunántúlon lesz a melegebb.

Március 15-én, szerdán a szakemberek szerint szakadozott felhőzetre számíthatunk, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Napközben csapadék nem valószínű, inkább csak este északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor. Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható, északnyugaton, nyugaton lesz a melegebb.