Volt pécsi karnagy a Nemzeti Filharmonikusok élén

2017. március 13. 07:18 2017. márc. 13. 07:18

A Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt lesz a zeneigazgatója a Nemzeti Filharmonikusoknak 2017. március 16-tól. Egy kicsit pécsi siker is: Hamar 9 éven át a PFZ-t erősítette.

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, illetve közönségdíjat nyert, majd 1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ismét második helyezést ért el. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt.

1997-től ő volt Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott.

A Nemzeti Filharmonikusok új megbízott főigazgatója Herboly Domonkos lesz. A zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el. Az új vezetés célja Kocsis örökségének továbbvitele és a zenekar erőteljesebb külföldi pozicionálása lesz.