Hetven helyen fejleszt idén az E.ON Pécsen

2017. március 17. 15:34 2017. márc. 17. 15:34



2017-ben több mint 70 különböző pécsi fejlesztés várható, villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban az E.ON a városban. A munkálatok március második felében kezdődnek, a fejlesztések több mint félmilliárd millió forint értékben valósulnak meg.

A vállalatcsoport Baranyában 5000 km hosszú áram-, és 3200 km gázhálózati vezeték üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 1600, illetve 565 km Pécsett működik – áll a társaság tájékoztató anyagában.

A témában sajtótájékoztatót tartottak pénteken délelőtt a cég Búza téri székházában. Az eseményen Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy az E.ON-nal sikeresen tudnak együttműködni annak érdekében, hogy előzetes tájékoztatással, a munkálatok lehető leggyorsabb lebonyolításával a beruházások a lehetséges legkisebb fennakadást okozzák a város életében.

Elsősorban a földgáz-vezetékek cseréje kapcsán kell majd időszakos forgalmi rend változásra számtani, de ez alatt az idő alatt is biztosított lesz a gázszolgáltatás. Mindössze néhány órás időintervallumokban szünetel majd a földgáz-szolgáltatás. Ennek időpontjáról az érintettek szórólap útján előzetes tájékoztatást kapnak majd.

Ütemezett beruházások

A beruházások ütemekre bontva valósulnak meg. Egy-egy vezetékszakasz cseréjét teljes burkolat helyreállítás követi, ezt követően kezdenek neki a szakemberek egy újabb szakasz bontásának. A munkálatok elvégzését követően az E.ON minden esetben gondoskodik a felbontott burkolat helyreállításáról, a környezet rendezéséről az eredeti állapotnak megfelelően. A beruházások során az elérhető legmodernebb technológiát építik be – áll a társaság közleményében.

Mint megtudtuk: idén 550 millió forintot fordítanak Pécs gáz- és áramhálózatának megújítására, illetve ennél valamivel többet a megye többi településére. A cél a megelőzés – még az előtt hajtják végre a berendezések, a hálózat megújítását, hogy az üzemzavarok száma növekedni kezdene. Erről már Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., és az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója beszélt a sajtótájékoztatón.

Az első beruházások márciusban indulnak. Többek között a Magaslati út vonalában futó földgáz gerincvezeték cseréje történik meg, de hasonló munkálatok várhatóak a Diósi úton, a Zöldfa utcában, valamint a Légszeszgyár és az Alsómalom utca egy rövidebb szakaszán. A Megyeri út több pontján kerül sor az elzárók cseréjére – melyek üzemzavar esetén gyors beavatkozásra adnak lehetőséget.

A fejlesztési és rekonstrukciós munkák tervezésekor az elmúlt évihez hasonlóan hangsúlyt kapnak a közvilágítást érintő beruházások. Elsőként a Madách utcában, majd az Engel János utcában cserélnek közvilágítási kábeleket a szakemberek.

Az áramszolgáltatás zavartalansága érdekében elsőként a Rákóczi utca egy szakaszán, majd a Sarló utcában a járdákban futó középfeszültségű vezetékeket cserélik majd ki a szakemberek. Szintén az idei évben kerül sor a Hősök tere kisfeszültségű kábelhálózatának átépítésére is.

E mellett az újabb igényeknek megfelelve többek között a Déli Ipari Parkban és a Vásártéren zajlanak majd fejlesztések, melyek részben az újonnan jelentkező energiaigények maradéktalan kielégítését szolgálják.

A szolgáltató a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, változatlanul, 15 nappal az üzemszünettel járó beruházások előtt írásos tájékoztatást küld minden érintettnek. Ezen felül a forgalmi rend változással, útfelbontással járó beruházásokról, azok megkezdése előtt a sajtón keresztül részletes információt nyújt a társaság a legszélesebb körű tájékoztatás érdekében.

Beruházások Baranya megyében

Pécs mellett a megye számos pontján is zajlanak majd beruházások 2017-ben. Vajszló külterületén egy 10 millió forintos beruházást, egy nyomásszabályozó átépítését végzik el. Kozármislenyben újabb területeket kapcsolnak be a gázhálózatba földgáz gerincvezeték építésével.

Komlón és térségében 76 millió forint értékben végeznek az áramhálózat üzembiztonságát fenntartó beruházásokat, Szigetváron 23 millió forintos nagyságrendben történik ugyanez. A megyében – Pécs városán kívül – összesen szintén 550 millió forint értékben fejleszt az E.ON.