Mohácson dübörög, Szegeden bezárt a vágóhíd

2017. március 29. 12:09 2017. márc. 29. 12:09

Leállította a Pick Zrt. a szegedi vágósorát, mostantól csak a mohácsi giga-vágóhídon folyik a termelés. A mohácsi létesítmény a hónap végére érheti el a teljes üzemelést. Szegeden 1869 óta vágták a sertéseket, ennek most vége.

Leállította szegedi vágósorát a Pick Zrt., a tervek szerint nem lesz több vágás a Tisza-parti városban. A vágósor ugyanakkor egy darabig még működőképes marad, amíg a mohácsi giga-vágóhíd meg nem szerzi az összes nemzetközi minősítést és exportengedélyt.

A szegedi vágóhídon 1869 óta vágnak sertéseket szalámi-alapanyagként, ekkor indította be Pick Márk terménykereskedő a vállalkozását (ekkor még csak pár mázsa szalámit készíthettek évente), amely 1886-ra futott fel úgy, hogy kifejezetten szalámikészítésre is kérhettek iparengedélyt - olvasható a delmagyar.hu cikkében.

A mohácsi vágóhíd a január végén ismertetett elképzelések szerint március végére éri el a teljes üzemi kapacitás 60 százalékát, valamint eddigre állhat munkába a több mint 550 fős létszám is. A teljes kapacitás évi egymillió sertés lesz, a szegedi vágósor mérlege tavaly 580 ezer sertés volt.

Szegedről pár hentes költözött át Mohácsra, a vágósor munkásainak többsége a készítményüzemben helyezkedett el.