Alkotmánymódosítást hozhat Szerbiában Vucic államfősége

2017. április 15. 11:28 2017. ápr. 15. 11:28

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök átírhatja az alkotmányt is, mivel a mostani pozíciója túlságosan protokolláris az eddig munkatempójához.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa, Juhász György szerint alkotmánymódosításra is sor kerülhet Szerbiában. Úgy gondolja ugyanis, hogy akármilyen aktív, gyors is a most államfőnek megválasztott Aleksandar Vucic, ebből a protokolláris beosztásból ezt a tempót operatív módon nem tudja intézni.

Juhász György kifejtette: a választás után két nappal Mostarban Vucic már egy nyugat-balkáni gazdasági régió létrehozásának szükségességét hangsúlyozta. Ebben Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia működhetne együtt. Ez a térség egységesen nagyobb gazdasági eredményeket érhetne el.

A kutató megjegyezte, hogy megkezdődött a szerb hadsereg korszerűsítése, tankokat, nehézfegyverzetet vásárolt Szerbia. Ahhoz viszont, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások is felgyorsuljanak, gazdasági téren is változások kellenek, márpedig arrafelé nem tülekednek a befektetők, nagyobb cégek.

Juhász György szerint mindenféleképpen az ipar és a közlekedés korszerűsítésére, úthálózat-fejlesztésre lenne szükség, ezt segíthetné a nyugat-balkáni gazdasági régió.