Egyre zavarosabb a hárommilliárdos ivóvízprojekt

2017. április 21. 15:35 2017. ápr. 21. 15:35

Pedig éppen a vízminőség javítását célozta a 3 milliárdos program Dombóváron és térségében. Egy független szakértői vizsgálat rázós dolgokat tárt fel, egy lényeges szerződésmódosítás semmisnek minősülhet.

Még mindig áll a bál a Dombóváron és környékén néhány éve lezajlott ivóvízminőség-javító projekt körül.

Ami miatt a 3 milliárdos projekt újra beszédtéma, az egy elmaradt útfelújítás. A Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás által megvalósított KEOP-projekt közbeszerzési eljárásán nyertes ajánlattevővel kötött vállalkozási szerződés eredetileg a 61-es főút Attala és Dombóvár közötti, a projektben érintett szakaszának, valamint Kaposszekcső és Csikóstőttős területén az érintett állami utak teljes felületének helyreállítását tartalmazta. A kivitelező konzorcium viszont a vízvezeték cseréjét követően Dombóváron csak a munkálatok során megbontott útszakaszt aszfaltozta újra, a teljes helyreállítás nem történt meg.

Dombóvár polgármestere, Szabó Loránd az üggyel kapcsolatban leírta: megítélése szerint az érintett dombóvári útszakasz teljes útburkolat-helyreállításának elmaradása körül – elsősorban közbeszerzési szempontból – nem történt minden szabályszerűen. Továbbá méltánytalannak tartja, hogy Dombóvárt diszkrimináció éri, mivel a projektben hasonlóképpen érintett kaposszekcsői és csikóstőttősi útszakaszok esetében a társulás kontójára megtörtént az eredetileg is tervezett teljes útburkolat-felújítás.

Szabó szakértői vizsgálat elrendelését indítványozta, ezt a társulási tanács el is fogadta, Dombóvár saját költségén egy pécsi céget, amely pedig jogászokból és közbeszerzési szakértőből álló csapatot bízott meg az ivóvízprojekt szerződésének, illetve annak végrehajtásának vizsgálatával.

A megállapítások fényében talán nem véletlen, hogy a társulás három alkalommal is határozatképtelen volt, amikor a jelentést kellett volna megtárgyalnia.

A szakértői anyag szerint az átadás-átvétel és a szerződéses zárás időpontjában a kontraktus műszaki tartalma nem valósult meg, nem felel meg a valóságnak az átadás-átvételi jegyzőkönyv. Egy 13 napos késedelem miatt csaknem 64 millió forintos kötbérkötelezettsége keletkezett a kivitelezőnek, ám érvényesítésére a társulás nem intézkedett. Arról, hogy a vállalkozási szerződés módosításával lemondtak több településen a teljes úthelyreállításról, 25 nappal a kivitelezés lezárását követően született szerződésmódosítás, ám erre a szakértők szerint nem volt lehetőség.

A Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya (KFF) felé az engedélyeztetés során a társulás elhallgatta, hogy egy már egy éve befejezett kivitelezésről és azt módosító szerződésről van szó. Ezzel a szakértők szerint a valósággal ellentétes adatokat szolgáltatott a társulás, a szerződésmódosítás az államháztartási törvény megsértésével történt meg.

Így egy olyan tilos szerződés esete állhat fenn, semmisség miatt a szerződésmódosítás érvénytelen, erre hivatkozhat és ezzel kapcsolatban pert indíthat az, akinek ahhoz jogi érdeke fűződik. Rámutatnak arra is: a szerződésmódosítás jóváhagyása a közreműködő szervezet és a KFF részéről nem történt volna meg, ha minden információ birtokában lettek volna. Ez most is pénzügyi szankciókkal fenyeget.

Az anyag megállapítja azt is, hogy a társulás elnökét személyes felelősség terheli az ügyben a társulási megállapodás be nem tartása miatt, mivel a társulási tanács előzetes döntése nélkül nem tehetett volna jognyilatkozatot és nem írhatta volna alá a szerződésmódosítást. (Az elnök kezdetben Pintér Szilárd csikóstőttősi, majd Gelencsér István, Attala polgármester volt.)

A vizsgálat során az azt végző Kft. is rámutatott arra az összeférhetetlenségi helyzetre, amelyről korábban már írtunk: a Pintér Szilárd érdekeltségébe tartozó APIÉPKER alvállalkozója volt a kivitelező konzorciumnak, miközben ő maga a projektgazda tanács elnöke volt. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálataiban egyértelműen összeférhetetlenségi helyzetnek minősíti a jelen esetben fennálló szituációt.

A szakértői vélemény szerint a Dombóvár és térsége ivóvízminőség-javító programja című projektben a kivitelező konzorcium a dombóvári Rákóczi utcában a projektben felbontott útszakasz helyreállítását nem a közbeszerzési dokumentációban és az építési beruházásra vonatkozó vállalkozási szerződésben foglaltak szerint végezte el, továbbá a felek a vállalkozási szerződés módosításával – amivel a műszaki tartalmat csökkentették – megsértették a vonatkozó jogszabályokat, így az semmisnek minősül.

Szabó Loránd polgármester kiemelte: Dombóvár tárgyalásos úton keresi a megoldást, a szabálytalanságok reparálására Pintér Szilárdot, a társulás mostani alelnökét kérik fel abban a reményben, hogy a társulási tanácsban konszenzus alakul ki, így megelőzhetők a jogi eljárások.