Tolnai milliárdok: még csak nem is védekezett a fideszes közgyűlés elnöke

2017. április 26. 16:07 2017. ápr. 26. 16:07

Először a dombóvári Fidesz Facebook-oldalán reagált közleményben a Tolna-megyei közgyűlés elnöke a pénteki döntést érő vádakra. Ha érdemben nem is.

Falra hányt táblázatok

Mint arról a Tolna megyei közgyűlésben a DK-t képviselő dombóvári polgármester, Szabó Loránd előbb a Facebookon, majd szekszárdi sajtótájékoztatóján rámutatott: elképesztő körülmények között szavaztak milliárdok sorsáról pénteken. A megyei közgyűlés rendkívüli ülésén előbb a fideszes többség döntött úgy, hogy senki sem összeférhetetlen, bármilyen pályázatról legyen szó. Majd elkezdődött a voksolás, de olyan módon, hogy az egyszeri ellenzéki képviselők azt sem tudták beazonosítani, éppen melyik projektről szavaznak.

Szabó leszögezte: mivel egy ilyen vállalhatatlan módon meghozott döntés – ami szerinte a fideszes politikai akarat érvényesítését célozta – éppen a megye fejlődése szempontjából létfontosságú pályázati milliárdokat veszélyezteti, vizsgálatot kezdeményez.

Szűk körű közlemény

Az országos sajtót is megjárt ügyben közleményében megszólalt a megyei közgyűlés fideszes elnöke, Fehérvári Tamás is. A közlemény kedden este legelőször a dombóvári Fidesz Facebook-oldalára került fel, ahol rendszeresen kapnak helyet névtelen olvasói levelek, vagy annak tűnő írások is. Ezt követően szerdán a megyei önkormányzat honlapján is megjelent az írás, ám máshol eddig nem találkoztunk vele.

Haladjunk, haladjunk, nincs itt semmi látnivaló

A közleményben egyetlen szóban sem reagál Fehérvári a szemére hányt, egyelőre feltételezett szabálytalanságokra. Helyette egyebek mellett arról írt, hogy „a közgyűlés támogatta a TOP Döntés-előkészítő Bizottság javaslatait, s ennek köszönhetően a lehető leggyorsabb módon kerülnek a megyei pályázatok az Irányító Hatóság elé. Tolna megyében is az a cél, hogy az uniós források minél egyszerűbben és gyorsabban kerüljenek felhasználásra”.

Még ha ezt némileg meg is kérdőjelezi az a tény, hogy vannak pályázatok, amelyek több mint egy éve dekkoltak már a döntéshozók előtt.

Szabotázs!

Aztán előkerültek a közleményben „olyan ellenzéki képviselők, akik – kizárólag politikai különbözőségből fakadóan – képesek lennének akár szabotálni is Tolna megye fejlődését” De mindjárt meg is nyugtat mindenkit a megyei elnök: „A megye vezetése azonban nem engedi, hogy az ellenzék egyes képviselői pusztán politikai provokációval a megyét és településeit gyarapító döntéshozás útjába álljanak”. Majd végül le-leszerepelt pártozta a DK-t.

Aki igényli, itt elolvashatja a teljes közleményt:

Döntött a Közgyűlés: haladhat tovább a megye településeinek fejlesztése

Pénteki soron kívüli ülésén döntött a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) egyes pályázatairól, így gyorsítva a települések által benyújtott támogatási kérelmek elbírálásának folyamatát.

A Közgyűlés támogatta a TOP Döntés-előkészítő Bizottság javaslatait, s ennek köszönhetően a lehető leggyorsabb módon kerülnek a megyei pályázatok az Irányító Hatóság elé. Tolna megyében is az a cél, hogy az uniós források minél egyszerűbben és gyorsabban kerüljenek felhasználásra.

A szavazással összefüggésben kiderült: sajnos akadnak olyan ellenzéki képviselők, akik – kizárólag politikai különbözőségből fakadóan – képesek lennének akár szabotálni is Tolna megye fejlődését. A megye vezetése azonban nem engedi, hogy az ellenzék egyes képviselői pusztán politikai provokációval a megyét és településeit gyarapító döntéshozás útjába álljanak.

A TOP keretein belül Tolna megyére 27,55 milliárd forintos fejlesztési forrás jut, melynek jelentős részéről sikeres döntés született, bármennyire is próbálkozik ennek kétségbevonásával az ellenzék önjelölt szószólója. A személyeskedő, csúsztatásokkal teli facebook bejegyzések csupán minősítik mind az embert, mind az általa kiszolgált, régen leszerepelt pártot.

Szekszárd, 2017. április 25.

Tisztelettel:

Fehérvári Tamás sk.