Milliárdos fejlesztés indul a pécsi hőerőműnél

2017. május 9. 10:43 2017. máj. 9. 10:43

Új és korszerűbb lapátokat kap a pécsi hőerőmű faapríték-tüzelésű blokkjának turbinája, ami a korábbinál nagyobb hatékonyságot biztosít majd az energiatermelésben. Az egymilliárdos beruházás szeptemberre fejeződik be.

A pécsi erőmű működésének hatékonyabbá tétele, valamint az üzembiztonság fenntartása érdekében indított a közelmúltban milliárdos beruházást a Veolia pécsi erőműve a létesítmény faapríték-tüzelésű blokkjában. A felújítási munkálatok részeként a 6. számú gőzturbinába új, korszerűbb lapátokat szerelnek, amellyel annak óránkénti gőznyelése öt tonnával csökken. Ennek köszönhetően a keletkező gőzből az eddiginél nagyobb hatékonysággal nyerhető ki energia, ezáltal az erőmű tüzelőanyag igénye mérsékelhető.

A berendezés felújítását az erőmű saját erejéből finanszírozza, technológiai partnernek pedig a hasonló projektek terén világszerte számos referenciával rendelkező General Electricet választották ki.

„A felújítási munkálatokat a nyári karbantartási időszakra ütemeztük be, amikor egyébként is minden évben teljes körű ellenőrzést hajtunk végre az erőművi berendezéseken. Célunk, hogy a szeptemberi távfűtési szezon indulására már egy költséghatékonyabban, az üzembiztonsági feltételeknek mindenben megfelelően működő új turbinával tudjuk kielégíteni a felhasználók energiaigényét” – mondta Rudolf Péter, az erőművet üzemeltető Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgatója.

A gőzturbina mellett a fatüzelésű blokk kazánját is felújítják: a forrcső- és a túlhevítő rendszer rekonstrukciója azért vált szükségessé, mert a berendezés üzemideje közelít a 200 ezer üzemórához.

A pécsi erőmű fatüzelésű blokkjában utoljára 2004-ben hajtottak végre hasonló volumenű korszerűsítést, amikor a létesítmény működését széntüzelésűről tisztán fatüzelésűre állították át. Emellett a Veolia pécsi erőművében 2013-ban adták át azt az új, szalmatüzelésű blokkot, amely lehetővé tette, hogy a fa típusú tüzelőanyag mellett a mezőgazdasági melléktermékek széles körét is felhasználhassák energiatermelési célokra.

A méretét és technológiai megoldásait tekintve idehaza unikálisnak számító, teljes egészében biomassza–tüzelésű erőmű egyszerre járul hozzá a pécsi és az országos fenntarthatósági célok teljesítéséhez.

A helyben megtermelt tüzelőanyag felhasználása révén az erőmű jelentős mennyiségű importált fosszilis energiahordozót vált ki, csökkentve Magyarország energiafüggőségét és hozzájárulva hazánk megújuló energiatermelés terén tett vállalásainak teljesítéséhez. Emellett a tüzelőanyag-beszerzések révén az erőmű jelentős többletjövedelmet kínál a beszállítóként kiválasztott erdészeti, faipari, élelmiszer-feldolgozóüzemi és mezőgazdasági vállalkozóknak.