Tavaly május óta toporog egy helyben a mohácsi híd ötlete

2017. május 22. 15:19 2017. máj. 22. 15:19

Már tavaly májusban is a mohácsi híd terveihez szükséges pénzre vártak a döntéshozók, ez azonban egy év alatt sem jött össze. Talán majd most.

Tavaly május óta várnak a pénzre, hogy tervek legyenek

Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arról beszélt hétfőn a Mohácsi Újság.hu-nak, hogy nagyon reménykednek, hogy lesz pénz a mohácsi híd terveire. Az idei költségvetés módosításában ugyanis helyet kaphat egy 25 milliárdos "kalap", amiből a mindenféle beruházások előkészítésére lehet majd pénzt szerezni.

Mert hogy Orbán Viktor miniszterelnök a mohácsi vágóhíd avatásán mellékesen bejelentette, hogy van pénz a régóta várt hídra, csak tervek nincsenek.

Orbán akkor arról is beszámolt, hogy a távlati tervekben a Szeged-Pécs közti négysávos közlekedési összeköttetés is szerepel, igaz, majd csak a Debrecen-Békéscsaba négysávos összeköttetés megteremtése után.

Hargitai tavaly májusban már a bama.hu-nak nyilatkozta azt, hogy a híd már biztosan nem készül el ebben a ciklusban (vagyis 2018-ra), "de az előkészítés évi száz-, akár több százmilliós forrást igényel, amelyet reményei szerint megkapnak."

A közel 30 éve (sőt) dédelgetett mohácsi hídtervre 2010 óta mondják azt, hogy 26,5 milliárd forintból lehetne megvalósítani úgy, hogy Budapest egyik régebbi hídját elbontanák, majd a busó fővárosban újra felhúznák. 2015-ben az illetékes minisztérium még nagyon kereste a beruházásra a forrást, az azonban már akkor tudott volt, hogy 100 millió forintért készült megvalósíthatósági és környezeti hatástanulmány.

Annak alapján a terv úgy nézett ki, hogy egy 2x1 sávos hidat húznak fel a vasútállomástól nem messze, és még egy bicikliút is lenne a szerkezeten. Az engedélyes és kiviteli tervekre 2016-ban a mohácsi önkormányzat 600 millió forintot igényelt a kormánytól, de ebből egyenlőre nem lett semmi, legalábbis Hargitai mostani nyilatkozatából azt lehet kiolvasni, hogy tavaly május óta nem nagyon haladt előre a mohácsi híd ügye.

Bekavarhat-e Orbán bejelentése a mohácsi hídnak?

Ez leginkább attól függhet, hogy mit szeretnének a tervekben látni. Legyen egy külön autópálya-híd Mohácsnál, meg egy közúti? Vagy a kettőt ötvözzék?

Ez utóbbi elég széles hidat eredményezhetne (2x2 sáv, plusz leállósáv az autópályának, és 2x1 sáv a széleken a közúti forgalomnak), másrészről akkor újra neki kell futni az összes tanulmánynak, mielőtt a tervek elkészülnének. Plusz még az is kérdés, hogy egyáltalán elférne-e a felmerült helyszínen, a Sokác-révtől kicsivel északra egy ekkora híd.

A másik, nagyobb kérdés, hova fut ki a mohácsi híd útja? Már 2010-ben is arról beszéltek sokan, hogy az autópályát a Dunán átvezetve az 51-es útra kell ráirányítani.

Ha figyelembe vesszük Orbán ígéretét a négysávos Szeged és Pécs közti összeköttetésre, reális iránynak látszana egy Nagybaracska-Bácsalmás vonalon szinte nyílegyenesen kialakított pálya, ami Tataházánál csatlakozhatna az 55-ös főúthoz.

Azt ugye egyelőre még csak sejteni sem lehet, hogy ez a négysávos összeköttetés autópálya, autóút, gyorsút, vagy pedig csak egy négysávos főút lenne.

A nyomvonalba, főleg ha gyorsforgalmi utat akar majd egyszer a jelenlegi kormány, bekavarhat az M9-es sztráda terve is, mely jelenleg a szekszárdi hídból és annak csatlakozó közútjaiból áll. A terv azonban az, hogy az M9-es Jánoshalma irányából érné el Szegedet.

Így viszont pazarlás lenne két, egymástól néhány tíz kilométerre párhuzamosan futó autópálya.

A szerencsésebb az lenne, ha az M9-es jelenlegi alföldi végpontjától, Dusnoktól a sztráda Baja irányába folytatódna, ahol összetalálkozhatna a Nagybaracska irányából érkező déli négysávos úttal Bajától keletre, és onnan menne egy közös út Szegedig az 55-ös főút nyomvonala mentén. Jelen pillanatban, pusztán elméleti szinten ez tűnik a leginkább járható és viszonylag olcsó útnak.

Ellenben, ha a kormány ragaszkodna a mindkét gyorsforgalmi út ötletéhez, akkor Jánoshalma-Tataháza-Mélykút térségében kellene egy találkozási csomópontot kialakítani.

Mindezek pusztán találgatások, egyelőre a legyen meg a pénz a híd terveire, meg magára az építkezésre.